5. rész - A szakadék szélén

Destiny Rose Wright

Aznap éjjel vihar volt, ezért nem tudtam elaludni, bár lehet köze van ahhoz, hogy négy nap után Ryan még jobban semmibe vesz. Csak forgolódtam az ágyban, ezért felültem, valami nem volt jó. Pár perc múlva az ajtóm halkan nyitódott, oda kaptam a fejemet és megláttam Dean-t. Mosolyogva intettem neki, hogy jöjjön beljebb és üljön le mellém, de nem tette, csak leguggolt elém.

- Történt valami? – kérdeztem keserűen, ő pedig csak bólintott.

- Kérlek, maradj nyugodt. – hát, ezzel nem segített, mert a szívem egyre gyorsabban kezdett el verni. – Van valami, amiről beszélnünk kéne. – suttogott, de fogalmam sem volt, hogy miért. Csendben vártam, hogy mit fog mondani, de a türelmem kezdett elfogyni. – Hayley-ék autóbalesetet szenvedtek. – mondta és megfogta a kezemet. Nem tudtam, hogy mit gondoljak. Hogy egy álom? Ez túl valóságos és túlságosan is fáj. Csak bámultam magam elé és felálltam.

- El kell mennem hozzá. – mondtam és már ki is téptem az ajtómat, de Dean a derekamnál fogva húzott vissza.

- Kint vihar van, rajtad meg pizsama. Elviszlek, csak öltözz fel. – megsemmisülve álltam Dean előtt.

- Nem érdekel! Engedj! – kezdtem el hisztizni, mire felkapott és leültetett az ágyra.

- Nézd, még csak nemrég tolták be a műtőbe, nem segítesz azzal senkinek, hogy már eszeveszetten rohansz. – mondta. Sóhajtottam és bólintottam egyet. Üres fejjel vettem ki egy hosszú farmert, egy trikót és egy kardigánt, majd kimentem a szobámból. Lent valamin nagyon beszélgettek a többiek, mert mikor leértem Adam pattant fel és zsebre dugott kézzel jött mellém.

- Vigyetek a kórházba. Kérlek. – suttogtam felpillantva rá.

- Srácok, holnap együtt kitaláljuk, hogy mi lesz. – mondta Adam, majd kézen fogott és elkezdett maga mellett húzni. Felvettem a tornacipőmet, míg ő már kész volt és kimentünk a kocsihoz. Nem siettem, mert jól esett az eső, élveztem, hogy fázok és szinte a lelkemig hatolt, de az, hogy Adam beindította a sötétkék BMW-t kizökkentett, így bepattantam az anyósülésre. Nem szóltunk egy szót sem, én csak az ablakon bámultam kifelé, ő pedig koncentrált a vezetésre. Elgondolkoztam a dolgokon, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy volt egy olyan barátnőm, mint Hayley. Hülyeségeket beszélek, még mindig van, nem fog meghalni. Az óvodában utáltam, mert olyan szép volt és olyan jó kislány volt, mikor bajba került egyszer, akkor is engem büntettek meg, de aztán általános iskolában megint összefutottam vele. Ötödikesek voltunk, mikor átjött az én sulimba, de akkor csúfolták. Eleinte élveztem, hogy most nem őt tekintik a jó kislánynak és nem kímélik, de aztán egy lány meg akarta ütni, és azt az ütést én kaptam. Megvédtem. Nem mondanám, hogy utána olyan jó barátnők lettünk, de együtt lógtunk a suliban, aztán pedig egyszer áthívtam magamhoz, hogy aludjon nálunk. Körülbelül nyolcadik végén lettünk igazán jó barátnők, mikor volt egy srác, aki udvarolt neki, de átvágta. Keservesen sírt én pedig megvigasztaltam, odaadtam neki még az ebédemet is. Aztán már tényleg sülve-főve együtt voltunk, elárultuk egymásnak a titkainkat és egy középiskolába jelentkeztünk. Ismét osztálytársak lettünk és onnantól kezdve elválaszthatatlan barátnők. Megfogadtam, hogy megváltoztatom, hogy ne legyen olyan félénk és ki tudjon magáért állni, az után az év után pedig meglepett a karkötőkkel, az óta pedig aligha levettük. Egymás mellett voltunk mikor eltört a keze, vagy épp megint átverték őt, bár akkor már nem sírt, inkább tombolt és az után megismerkedtünk az alkohol csodás hatásával.

A gondolatmenetemből Adam űzött ki azzal, hogy megérkeztünk. Most nem sétálgattam nyugodtan, szinte futottam. Mikor a recepcióhoz értem, csak bedaráltam barátnőm nevét.

- Még a műtőben van, kérem, oda nem mehet be. A második emeletre fogják majd betolni a műtét után, ha túléli. Kérem, az ottani váróteremben várakozzanak. – mondta a nő, én pedig már rohantam is, Adam pedig mögöttem. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, a második emeleten balra volt a műtő, arra akartam menni, oda akartam menni mellé és azt mondani neki, hogy túl gyökér ahhoz is, hogy meghaljon, úgyhogy szedje össze magát. Tudtam, hogy nem szabad, ezért pár lépés után megálltam és lehajtottam a fejemet. A hajamból csöpögött a víz, ahogy a ruháim is eláztak, a levegőt kapkodtam a futás és lépcsőzés miatt, de az a fájdalom nem akart elmúlni. Bal kezemet a tüdőmhöz emeltem, mert tudtam, hogy lassítanom kéne, de nem ment. Remegett az egész testem és féltem, hogy fájdalmasan fogok földet érni, bár azt még mindig simogatásnak érezném ahhoz képest, amit most lelkileg érzek. Két kar fonódott körém és húzta magához a testemet, még mindig kapkodtam a levegőt és úgy voltam vele, hogy ha már fognak, akkor nem muszáj azon erőlködnöm, hogy meg is álljak. Nem törődött azzal, hogy pár méterrel arrébb ott van a váró, ahol székek is vannak, nekidöntötte a hátát a falnak és úgy csúsztunk le együtt. A kezeimet lefogta és elkezdtem zokogni, nem lehet, hogy elveszítsem a legjobb barátnőmet.

- Hé… - suttogta, ezért felismertem a hangjáról, de most nem érdekelt, oldalra fordultam, a bal lábán átvetettem a sajátomat és úgy raktam a fejemet a mellkasára. Ő kisimította az ázott hajamat az arcomból és azt törölgette a könnyek miatt, de felesleges volt. Remegtem és sírtam egyszerre.

- Az én hibám. – motyogtam a mellkasába, ő pedig a hátamat simogatta.

- Kurvára megnehezíted az életemet. – jelentette ki és hátravetette a fejét.

- Te is az enyémet. – próbáltam volna visszavágni, de most nem ment.

- Nem Destiny. Te komolyan megváltoztattál mindent. – mondta, mire felsóhajtottam. Nem volt kedvem veszekedni. Mikor kicsit lenyugodtam, ő felemelt és bevitt a váróba.

- Most ne hagyj itt. – kérni akartam, de kijelentés lett, ő pedig így tett, az ölébe ültetett.

- Most nem. – suttogta és tudtam, hogy ezt is nehezére esett kimondania, hisz utál.

- Fázom. – suttogtam hátha segít rajtam, hogy egy kicsikét is megsajnál, bár szerintem már megtette és nem véletlen vagyok az ő ölében.

- Nate, odaadnád a kabátomat? – kérdezte kedvesen Ryan. Hm, tehát tud kedves lenni, csak miért nem ilyen minden nap? Oké, értem, hogy maffia tag meg gyilkos meg ilyesmik, de akkor is. A bátyám rám terítette Ryan kabátját majd egy puszit nyomott a fejem tetejére.

- Minden rendben lesz. – mondta és kaptam még egy puszit.

- Nate, emlékszel a tavalyi születésnapomra? – kérdeztem szipogva.

- Hogyne emlékeznék. – mosolygott kedvesen.

- Aznap beleállt a vas a lábamba, mert túl részegek voltunk. Te nagyon haragudtál és kiabáltál is, az orvos pedig felvágta körülötte a bőrömet. És emlékszel, hogy hogyan sírtam? – ő csak bólintott, gondolom nem értette, hogy hova akarok kilyukadni. – Azt hittem belehalok a fájdalomba, de akkor Hayley odaült mellém az ágyra, bár nem szabadott volna és azt mondta, hogy ha tehetné, legalább a fájdalom felét átvenné tőlem csak, hogy azt a borzalmat túléljem. Most én az összes fájdalmát átvenném, hogy ő élhessen. Ha kiderül, hogy megölték a legjobb barátnőmet, akkor nem fog érdekelni senki, nem fogsz tudni megállítani. – motyogtam. Komolyan megkeresem, aki tette és keservesen fog könyörögni nekem azért, hogy ne öljem meg egy szerettét. Egy fél óra elteltével Lola jött oda hozzám és a kezembe nyomta Hayley karkötőjét, amit erősen szorítottam magamhoz.

- Pihenj, majd felébresztelek, ha végeztek a műtéttel. – suttogta nekem Ryan.

- Megígéred? – kérdeztem, mire bólintott, így engedtem a csábításnak, de nem tudtam elaludni, ezért hamar kinyitottam a szemeimet és megint csak magam elé meredve bámultam.

Tizedikben nagyon megtetszett a bátya, viszont féltem, hogy megharagszik, ezért titokban randiztunk, végül átvert, Hayley-nek meg azt mondtam, hogy csak egy végzős idióta volt. Sokat sírtam Alex után és akkor megfogadtam, hogy én tanulok barátnőm és a saját hibámból is és nem szeretek bele senkibe sem. Tizenkettedik elején kijelentette, hogy randizik, de nem árulhatja el kivel, ezért megharagudtam rá, de még így sem akarta elárulni, hogy ki az. Most már teljesen tisztában vagyok vele. Kai-ra néztem, aki idegesen mászkált össze-vissza. Tényleg fontos neki Hayley, talán most már végre nem csak a csalódást fogja kapni. Elmosolyodtam és a fejemet jobban Ryan mellkasába fúrtam. Ó, hogy ezért én még mit fogok kapni. Ekkor belépett egy rózsaszín ruhás nő egy lappal a kezében.

- Jó napot, én Nina Rose vagyok. Én kapom az információkat a Jackson család állapotáról és nekem kötelességem tájékoztatni a családtagokat. Viszont, mivel mind az autóban ültek és közelebbi rokonok még nem érkeztek meg, ők azt mondták, hogy egy bizonyos Destiny Wright nevű fiatal lány megkaphatja az információkat. Itt van? – kérdezte, mire egyből felpattantam Ryan öléből és a nő elé sétáltam, aki a folyosó felé bökött. Gondolkodás nélkül követtem, majd érdeklődve vártam, hogy mik az információk. – Hayley Jackson műtéte sikeres volt, sikerült az állapotát stabilizálni, de még nem ébredt fel és lélegeztető gépen van. – egy nagyot nyeltem és egy kicsit megkönnyebbültem. – Thomas Jackson a helyszínen életét vesztette, Maria Jackson életéért pedig még küzdenek. – mondta, mire a homlokomhoz kaptam.

- És Alex? – kérdeztem reménykedve.

- Információim szerint ő nem ült az autóban, hanem motorral indult útnak, de ahogy a Jackson autó kisodródott, azzal húzta magával az előttük haladó Alex Jackson-t. Az ő élete válságos, ha életben marad is, az egyik lábát amputálni kellett és agyrázkódása is van, de mint mondtam, még válságos. – mondta mire a plafon felé nézve nekidőltem a falnak. – Hayley az első emeleten van, mivel még lélegeztető gépen van és az állapota bármikor változhat, ezért csak családtagok mehetnek be. A nagymamája engedélyezte, hogy ön is bemehessen. A többi információval később tudok csak szolgálni, keresni fogom magát. – mondta azzal elment én pedig a földre csúsztam. Még nem biztos semmi sem, viszont ha felébred teljesen össze fog törni, hogy elveszítette az apját. A bal kezem a szám előtt volt, féltem, hogy túl hangosan kezdenék el sírni, vagy csak kiabálni.

- Nem őrjöng, ez jó jel. – jegyezte meg Adam, de ez nem így volt. Az agyam csak úgy járt, hogy most mit kellene tennem, futnom kéne barátnőmhöz, de képtelen voltam az anyukáját itt hagyni, én rá is várok hisz mindig a sajátjaként szeretett. És Alex? Őt még műtik, vagy már kitolták? Nem tudom, hogy képes leszek e elmondani barátnőmnek, azt, ami az apjával történt, de mellette leszek. Csöndesen tápászkodtam fel és indultam meg a lépcső felé. Valaki a kezem után kapott és erőszakosan maga felé fordított.

- Mi van? Nem mondasz semmit? – kiabált Kai. Lehunytam a szemeimet, majd a könnyekkel küszködve néztem rá.

- Hayley, Alex és az anyukájuk az életükért küzdenek, az apja meghalt. – mondtam halkan. Elengedett majd megindult volna, de utána szóltam. – Hová mész?

- Hayley-hez. – felelte egyszerűen, ekkor pedig megfogtam a karját, de csak ellökött magától, így majdnem elestem.

- Nem mehetsz be! Válságos az élete még így is, csak családtagok mehetnek be! – kicsit hangosabban beszéltem, hogy felfogja a tetteinek vannak következményei.

- Ó, és te a családtagja vagy? – kérdezte idegesen.

- A nagymamája adta meg az engedélyt, hogy bemehessek hozzá. – a hangom megremegett. Ryan odalépett Kai-hoz és megfogta a vállát.

- Szívunk egy kis friss levegőt. – mondta. Bólintottam majd a karkötőt szorongatva indultam el a lépcsőn. Egy kis segítséget kértem, hogy merre is találom barátnőmet, és miután az idős hölgy megmondta egy bólintással elindultam, ám az üvegajtó mellett megálltam. Mire számítsak? Durván fog kinézni? Mindig olyan szép bőre volt, és most lehet, hogy tele van sebekkel.

- Nem muszáj most bemenned. – fogta meg a vállamat a bátyám. Tudtam, hogy igaza van, de tudatni akartam Hayley-vel, hogy itt vagyok.

- Csak ez az egész gonoszság Kai-val szemben. – suttogtam és az üvegajtó elé léptem és a kezemet ráhelyeztem, de csak néztem. Barátnőmből csövek lógtak ki, és tényleg az a gép tartja életben. Végül összeszedtem minden erőmet és benyitottam hozzá. Lassan lépkedtem mellé, majd leültem a kis székre, ami az ágya mellett volt. Egy nagyot nyeltem, mikor láttam, hogy a homlokát össze kellett varrni, és a jobb szeme teljesen lila volt és sebes. Akaratlanul is kifolytak a könnyeim és óvatosan megfogtam a kezét. – Itt vagy Hay, ne add fel. Mindannyian itt vagyunk és Kai nagyon aggódik érted. Azt hiszem, szeret téged, de ami fontosabb, hogy én is szeretlek. Őszinte leszek. – vártam, hogy válaszoljon egy olyasmit, amit szokott, hogy vele mindig az lehetek, de nem szólalt meg. – Nem tudom, hogy hogyan fog alakulni a családod, hogy te hogyan fogsz alakulni, de ha felébredsz, és úgy érzed, hogy nem maradt senkid, ne felejtsd el, hogy én itt vagyok, itt van Kai. Mindenki itt van. Most azt hiszem, várok egy picit, hátha kapok valami információt anyukádról vagy a testvéredről, és bejövök még. Légy erős Hay. – az utolsó mondatot suttogva mondtam, de nem mertem az arcához érni. Felálltam és kisétáltam tőle majd egy nagyot sóhajtottam.

- Hé. – jött felém Kai.

- Olyan mozdulatlan és sápadt, mintha halott lenne, de a szíve dobog, és a mellkasa emelkedik. A homlokát össze kellett varrni, a jobb szeménél sebek vannak és lila neki. Mintha nem is Hayley feküdne ott. – motyogtam, majd vele együtt leültünk a váróba.

Eltelt egy óra, de még semmi hírt nem kaptam a többiekről, de a nagyszülők sem érkeztek meg. Ryan ült le mellém és a kezembe adott egy pohár kávét.

- Köszönöm. – suttogtam és összébb húztam magamon a kabátját.

- Tutit megint beteg leszel. Veled mindig csak a gond van. – megrázta a fejét majd hátradőlt.

- Tudom. De köszönöm, hogy elviselsz most. – felpillantottam rá, mire mosolyra húzódott a szája.

- Kénytelen leszek. – mondta, ekkor pedig a fiatal nővér visszajött. Egyből felpattantam, míg a többiek maradtak, így suttogva beszélt.

- Alex Jackson feladta. Részvétem. – mondta, majd távozott. Behunytam a szemeimet és egyenesen nekimentem fejjel a falnak, majd elkezdtem beleverni és nem érdekelt, hogy fájt.

- Húgi, hé, elég. – Nate elhúzott a falttól. Nem tudtam elhinni, hogy Alex meghalt. Meghalt, az, akit annyira szerettem anno.

- Alex… meghalt. – motyogtam. Nem tudtam elhinni. Egyedül Lola tudta, hogy mit éreztem és talán még most is érzek iránta, ezért egyből hozzám sietett és megölelt.

- Ugye mindenről tudok? – kérdezte reménykedve a bátyám, de mikor meglátta a tekintetemet rájött, hogy én bizony is nagyon kedveltem azt az idiótát.

- Bemegyek Hayley-hez és megfenyegetem. – jelentettem ki és Lola kezébe adtam a maradék kávémat.

- Hogy mit csinálsz? – nevetett fel Ryan és megfogta a kezemet.

- Megfenyegetem, hogy ne merjen itt hagyni. – mondtam, mire Ryan megint kinevetett. – Ne nevess! – mordultam rá és visszamentem barátnőmhöz. – Szeretném, ha túlélnéd. Tudom rettenetes voltam az oviban és az általánosban, na meg úgy mindig, de Hay, szeretlek és te is ugyan olyan rémes vagy, mint én. Ezt mindig Alex mondta és milyen igaza volt. Szerettük a balhékat, és ha kockáztatnunk kellett, és ezt nem szeretném befejezni. Ha felkelsz, megígérem, hogy elviszlek Rómába miután megjártuk Párizst. Légy szíves. – egy kicsit elmosolyodtam, ám most sem tudtam sokáig bent maradni. Ekkor megérkeztek a nagyszülők, ezért kimentem hozzájuk és egy öleléssel fogadtak.

- Hogy vannak? – kérdezte Mrs. Jackson és mindkét karomat megfogta. A könnyeim eleredtek, mert én fogok nekik fájdalmat okozni és nem akartam.

- Tom nem élte túl, a helyszínen meghalt, míg Alex alig pár perce adta fel. – suttogtam és megláttam a könnyeit. Elveszítette a fiát és az egyik unokáját. Szorosan megölelt, majd az idősebb Mr. Jackson is. – Hayley-t már nem műtik, viszont lélegeztető gépen van, ő még harcol, ahogyan Maria is. Hayley-hez menjenek be. – mondtam kedvesen, majd elvettem tőlük a csomagjaikat, amiket amúgy el sem bírtam.

- Köszönjük Destiny. – mondta egy halvány hálás mosollyal, majd beültek Hayley mellé.

- Valaki segítsen. – úgy cincogtam, mint egy egér. Mit pakoltak el ennyire, a házat? Adam és Kai segítettek, mire felsóhajtottam. – Olyan rosszul érzem magam. Én nem leszek képes elmondani Hayley-nek, hogy elvesztette az apját és a bátyját. Nem tudtam mit tenni, leültem és elkezdtem imádkozni, hogy Maria és Hayley éljék túl. A nagyszülők is hamar kijöttek, bár Mr. Jackson még visszament egyedül egy kicsit, míg Mrs. Jackson leült mellém.

- Hogy vagy aranyom? – kérdezte, bár szerintem sejthette.

- Darabokban. Félek, nem készítettem fel még magam arra, hogy elmenjen. Azt hittem, hogy nyolcvan éves korunkban is még másokon fogunk nevetni.

- Az, aki szeret, annak szembe kell néznie a fájdalommal, mert ez a kettő együtt jár. – mondta bölcsen. Akaratlanul is Ryan felé pillantottam.

- És mindezek mellett, a szeretetet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el. – mondtuk egyszerre. Ez nagy tanulság, és bár hülyén hangzik ebben a helyzetben, de tudtam mire érti, mert tudott az Alex-szel való dolgaimról és érzéseimről. Ekkor hosszú hangos sípolás zavart meg minket, csak futkározásokat hallottunk. Én egyből felpattantam, de ledermedtem az üvegajtó előtt, ahogy láttam, hogy próbálják barátnőmet újraéleszteni. Kai is az ajtóra tapadt, de engem Ryan elhúzott onnan.

- Ne nézd végig. – javasolta, mire bólintottam egyet. Mr. Jackson leült felesége mellé és megtörölgette az arcát.

- Hé, Destiny. Ki az a srác, aki melletted volt az előbb? – kérdezte Mrs. Jackson.

- Ő, Hayley udvarlója. – sóhajtottam fel. Ekkor kilépett az orvos és a nővérek, majd az a Nina köszöntötte a nagyszülőket.

- Végre szolgálhatok ma egy jó hírrel is. – mosolyodott el a nő. – Maria Jackson stabil állapotban van, nagy az esélye a felépülésre, mivel a lélegeztető gépről is leszedtük. Viszont Hayley Jackson még bizonytalan. – mondta majd eltűnt megint. Egy kicsit ellazultam, hogy Maria állapota jó.

- Na, jó, most utoljára. – álltam fel és megigazítottam a ruhámat. Van még remény. Bementem Hayley-hez és leültem mellé. – Esküszöm, most végigmondom, amit akarok, és nem zargatlak reggelig. Úgy látom, abba kell hagynom a bizakodót és teljes mértékben őszintének kell lennem veled. Én már tudom, hogy mim volt. Egy elérhetetlen szerelmem és egy igaz barátnőm. Fáj a gondolat, hogy úgy döntesz, hogy itt hagysz, de ez tényleg rajtad áll. Ha menni szeretnél apukádhoz és a bátyádhoz, akkor menj. Ha azt érzed helyesnek, akkor tedd meg, én megbocsájtom. Nem fogok haragudni. De ha úgy döntesz, hogy maradsz, akkor tudnod kell, hogy anyukád, a nagyszüleid és én is itt vagyunk. Kai, Lola, Nate, mindenki. Sosem leszel egyedül és bár fájni fog a veszteség, lesz támaszod. Te döntöd el. Szeretlek. – könnyes szemmel megszorítottam picit a kezét majd felálltam és kisétáltam. Ez az ő döntése, hogy akar e küzdeni, vagy inkább feladja. Mikor kimentem a bátyámék közölték, hogy ők most hazamenne, úgysem mehetnek be hozzá, csak reggel. Próbáltak engem is elrángatni, de nem tudtak, viszont, ami meglepett, hogy nem csak Kai maradt itt, hanem Ryan is. Leült egy székre, majd oldalasan az ölébe húzott, mint mikor a földön ültünk. A nyakába hajtottam a fejemet és sikerült egy picit elszundítanom.

Körülbelül két órát aludhattam és mikor felkeltem, akkor kimásztam Ryan öléből. Mivel Kai-t nem láttam sehol, ezért úgy gondoltam, hogy lehet, bent van barátnőmnél, ezért egyből oda indultam. Szerencsére beengedték, éppen akkor ült le a székre, mikor én odaértem. Egy nagyot sóhajtott és megfogta Hayley kezét. Szinte biztos vagyok benne, hogy magát hibáztatja, hisz én is így teszek.

- Mond csak Kedvesem, mit gondolsz Kai-ról? – kérdezte Mrs. Jackson.

- Nem ismerem még annyira, de tudom, hogy aggódik Hayley-ért, és ez nekem sokat jelent. Tudom, hogy ezek után úgy fog vigyázni rá, mint valami kincsre. – mondtam őket bámulva.

- Rendes gyereknek néz ki. Ne haragudj Aranyom, de nem tudtam nem észrevenni, hogy te azzal a másik fiatalemberrel nagyon közeli kapcsolatban állhatsz. – mosolygott egyet Hayley nagymamája, mire elmosolyodtam egy kicsit. Ha tudná az egészet.

- Igazából nem nagyon kedvel engem, csak gondolom most nagyon megsajnált. – rántottam meg a vállam.

- Valóban? Pedig igazán jóképű fiatalember és én úgy láttam, hogy nagyon aggódik miattad. Lehetetlennek tartom, hogy ne kedveljen téged, lehet, csak nem akarja, hogy tudd. Vagy mint mondani szoktam, a szeretet és a gyűlölet között csak egy hajszál van. – nem tudom, mit gondoljak Ryan-nel kapcsolatban, de úgy érzem, hogy ez ráér mikor Hayley felébredt és hazajön velünk.

- Mondja, nem kér valami harapnivalót? Lemegyek a büfébe és hozok valamit, ha szeretné. – fordultam felé egy kedves mosollyal.

- Nem igazán vagyok még éhes, tegnap nagyot vacsoráztunk, majd később, de köszönöm. – mondta és elsétálgatott mellőlem. Egy nagyot sóhajtottam és Kai-ra néztem, aki megdörzsölte az arcát. Igen, tudom, én is így érzek.

- Hová mész? – kérdezte Ryan és megfogta a vállamat.

- Nem tudom. – suttogtam és tovább mentem, viszont Ryan le sem vette a kezét rólam. Lementünk a földszintre és megnéztük a büfé kínálatát, de amint megláttam az ételek már egy kicsit sem voltam éhes.

- Mit kérsz? – kérdezte, de csak megráztam a fejemet. – Ne csináld ezt. Enned kell. Ne makacskodj. – mondta, de nem bírtam tovább, sírva öleltem meg az eddig mellettem lévő srácot, aki úgy megdöbbent, hogy azt se tudta, hogy a kezeivel mit csináljon.

- Mi van, ha meghal? – kérdeztem halkan, mire felsóhajtott, én pedig tovább öleltem a derekát.

- Nézd, ha te meg akarsz halni, akkor folytasd ezt. Ha eszel jobb lesz. – nem értettem, hogy miért mondja ezt, de végül egy szelet pizzát kértem és egy üveg vizet. Ryan is vett magának egy szendvicset, majd együtt megreggeliztünk és bár alig tudtam megenni az ételt, ő kijelentette, hogy addig innen fel nem állok, és nem érdekli a makacsságom.

- Destiny! – felpattantam, mikor megláttam Maria húgát, neki a férjét és a kisbabájukat. Szorosan megöleltem Gabriella-t és egy nagyot sóhajtottam. – Anyának mondtam, hogy nem kell eljönnie, maradjon otthon a bátyámmal, mi úgyis csak ma mentünk volna hozzá és úgy döntöttünk, hogy előbb bejövünk ide. Mesélj. – úgy hadart, hogy azt sem tudtam, hogy mi van. Köszöntem a férjének is és megpusziltam a kicsit is, de nem tudtam mit mondani.

- Maria tegnap még válságos helyzetben volt, de úgy néz ki, hogy túléli. – nem tudtam, hogy mit mondhatnék még. – Thomas és Alex meghaltak, Hayley állapota pedig még válságos. – motyogtam össze-vissza, ekkor Gabriella megölelt és megsimogatta a hátamat.

- És te hogy vagy? Thomas szülei? – kérdezte Gabriella férje.

- Én nem tudom, mármint ha jól lesznek, akkor én is. Ők is itt vannak, az első emeleti váróban, ha akartok bemehettek Hayley-hez és szerintem Maria-hoz is, bár nála még nem is voltam. – mondtam majd együtt elindultunk az első emeletre, Ryan pedig szorosan mögöttem haladt.

- Én bemegyek a nővéremhez, Don, te, ha akarsz, menj be Hayley-hez. – de Don csak megrázta a fejét és azt mondta, hogy megvárja őt. Köszönt a rokonoknak, majd érdekesen nézett rám mikor észrevette Kai-t.

- Ő Hay barátja. – mondtam biztatóan, mire elmosolyodott, majd Ryan felé nyújtotta a kezét.

- Don Matthews, Hayley keresztapja.

- Ryan Davis, Destiny barátja. – Ryan elfogadta a gesztust és kezet ráztak, viszont nem tudtam túltenni magam a megnevezésen, ezért inkább elkezdtem tologatni Gabriella és Don babáját, Annie-t. Már tényleg nem tudtam mit kezdeni magammal. Ekkor Kai vágódott ki Hayley-től, nekem a szívem pedig kihagyott egy ütemet. Ugye nem?