6. rész - Beépülés

Destiny Rose Wright

Nem is tudom, hogy ilyenkor mit lehet mondani. Hálát? Vagy csak maradjak kussba? Két hete, hogy Hayley felébredt és az anyukája is most már rendben van, mármint testileg. Szerencsére a doktor megmenekített engem és a családtagokat attól, hogy mi nekünk kelljen elmondani a borzasztó hírt, mindeközben tegnap megjártam bátyámmal és Lola-val a temetésüket. Maria-t kiengedték már, de úgy döntött, hogy ő most hosszabb időre elmegy a szüleihez, jó messzire, de előtte eljött hozzám, vagyis hozzánk. Tegnap volt ez a bizonyos incidens, mikor Maria Dominic és Adam lelkére kötötték, hogy vigyázzanak a lányára, amíg ő összeszedi magát. Meglepődtem, hogy Maria tudott a fia dolgairól, de nem baj, mivel a két srácban teljes mértékben megbízik és szerencsére Hayley is jól fogadta a hírt. Kai minden nap bent van, ahogy én is minden nap bementem é százszor elmondtuk barátnőmnek, hogy ránk mindenben számíthat, de legutóbb leordította a fejünket, hogy őt nem érdekli, hogy számíthat ránk, mert megértette, csak vigyük már innen ki, mert ez a kaja borzasztó és szét unja magát. Nos, még szomorkodik a veszteség miatt, de a bátyja halála jobban megviseli, mivel az apja igazából keveset foglalkozott velük a cége miatt.

Itthon Adam és Dean rengeteget foglalkozott azzal, hogy ne történjen meg ugyan az, ami legutóbb mikor a két lánnyal „edzettem”. Már két hete azt a furcsa fájdalmat érzem a szívemben, talán azért mert Ryan-t az óta csak egyszer láttam és akkor is hidegebb volt a lelke, mint valaha. Nem tudom mire számította, hogy azok után puszipajtások leszünk, vagy mi? Megértettem a viselkedését, cska lehet, hogy fáj.

Már Kat sem lóg itt annyit, ahogy a bátyám és Lola sem, mivel a múltkori hely amit Ryan megtalált egy becsapás volt, és kiderült, hogy ugyan azok okozták a balesetet Hayley-nek, mint akiket a többiek keresnek. Teljesen magamra lettem hagyva a nyolc fiúval és Konan-nal. Megszoktam őket és talán kezdjük jobban kiismerni a másikat, viszont még mindig élesen van előttem az a kép mikor Daniel és John összebalhéztak. Igen, a vér is folyt.

Köztem és Kai között napok óta megy a veszekedés, hogy mikor Hayley-t kiengedik, akkor a Vágyak Mennyországa fölötti lakásba menjen, vagy ide hozzám, de végül Ryan lerendezte azzal, hogy nem, hogy csak Hayley fog ide jönni, hanem mindenki, ő egyedül akar maradni a lakásban az apjával, aki csak ritkán található meg ott. Nekem mindegy volt, hisz csak Kat és Kai jön, mivel a bátyáméknak saját lakásuk van.

Ma jött a két idióta a bőröndjeikkel, míg én vígan ettem a müzlis joghurtomat és végignéztem, ahogyan Kai szenved a lépcsőn. Kicsit kinevettem, de nem úgy, hogy meg is hallja, mert abból balhé lett volna. Félreértés ne essék, nem utálom azt a gyereket, ezek a kis veszekedések poénból mennek. Néha.

- Des, beszélnünk kell. – mondta Adam és behúzott a nappaliba, ahol Zack, Shawn és John kivételével mindenki ott ült, és hamarosan Kai is csatlakozott.

- Nos, igazából én csak aggódom. – mondta Kat.

- Khm, aggódunk. – suttogta Kai, mire mindannyian megforgattuk a szemeinket.

- Történt valami? – kérdeztem értetlenül, mire Adam sóhajtott. Nem hiszem el, több sorscsapást nem bírok el. Amúgy is ma lehet menni Hayley-ért.

- Mikor tegnap közölte Ryan, hogy menjünk el és költözzünk ide, akkor a jobb arc fele fel volt dagadva és a szeme alatt az arca véraláfutásos volt és még sántítva is közlekedett. Nem kérdezhettünk. Viszont szerintünk az apja megverte. – motyogta Kat, mire leraktam a joghurtomat és egy nagyot nyeltem.

- Miért nem hoztátok magatokkal? – kérdeztem.

- Mert egy bazinagy gorilla van az ajtaja előtt? – kérdezte idegesebben Kai.

- Ezek szerint nem tudunk nagyon mit tenni. – sóhajtott fel Dean.

- Na, jó, én elmegyek Hayley-ért. – állt fel Kai, majd már ki is viharzott a házból. Megsemmisülve ültem a kanapén és csak az járt a fejemben, hogy muszáj legalább csak megnéznem Ryan-t, hogy mennyire komoly. Ő is mellettem volt mikor beteg voltam, nekem is ott kell lennem, annak ellenére, hogy lehet, hogy nem is akarja.

- Ki kell szabadítanunk. – motyogtam, majd visszavettem a joghurtot és megettem az utolsó pár falatot.

- Ami azt illeti. Nekem lehet, van egy ötletem. – mondta Kat félénken és leült Adam mellé. Dean-nel összenéztünk és csak elvigyorodtunk.

- Hallgatunk. – mondta Adam és minden figyelmét a szőkeségre szentelte.

- Oké, de ez lehet nem fog tetszeni Nate-nek. – motyogta.

- Mi nem fog tetszeni neki? – kérdezte mosolyogva Lola, aki most jött meg.

- Azt még mi sem tudjuk. – nevetett fel Eric, ahogy az arcomat nézte. Kissé lefagytam.

- Oké, lehet ez még Des-nek se fog tetszeni. Mondd, mennyire akarod látni Ryan-t? – kérdezte felhúzott szemöldökkel és egy kis mosollyal, amivel megvillantotta a gyémántját. Teljesen zavarba jöttem, és képtelen voltam bárkire is nézni.

- N-Nem tu-tudom. – dadogtam zakatoló szívvel. Bajba fogok kerülni megint, és most nem a hírhedt nagy szám miatt, ami most cserbenhagyott.

- Szóval eléggé. – bólogatott mosolyogva Dean, mire neki vágtam egy párnát.

- Nem tudunk a normális úton közelíteni, csak a Vágyak Mennyországán keresztül tudunk felmenni, viszont ahhoz be kell épülni. – mondta Kat.

- Na, nem! – húzta fel mindkét szemét Lola és az egyik kezét még vízszintesbe is emelte.

- Beépülni? – nem értettem, hogy mire gondolt.

- Drágám, az a hely egy sztriptíz klub, oda a legnagyobb maffiózók is járnak az átlagemberek között. Még bajod eshet. – mondta Lola és leült mellém.

- És ha felmegyek, mit csináljak? – kérdeztem félénken.

- Tízkor van a gorilla csere, akkor a bejáratnál és Ryan szobája előtti lévő kőhalmaz lemegy a klubba és helyettük feljön két másik. Ez körülbelül öt perc. – mondta Kat.

- És utána? Hogy hozzam ki? – kérdeztem értetlenül, mert nem állt össze a kép.

- Éjjel egykor megy el az utolsó csere. Benéznek a szobába, hogy Ryan ott van e és alszik-e, és ha igen, akkor lelépnek, legközelebb pedig hajnali ötkor jön megint két másik, viszont bejutni csak a váltásnál tudsz, mert az ajtót bezárják, kijutni pedig kitudsz Ryan-nel, mert nála van a kulcs. – tehát ez lenne a terv.

- Rendben. Csináljuk. – sóhajtottam egy nagyot, de biztos voltam a dolgomban.

- Des, ez rossz ötlet. Nem csak azért mert lebukhatsz. Ezek a vadállatok kiszagolják, hogy ki a védtelen bárányka. – fogta meg a kezemet Lola.

- Hát akkor ideje lesz alkalmaznom, amit színjátszó körön tanultam. – rántottam meg a vállamat. kat bólintott, majd Konan-nal felmentek és öt perc múlva lehoztak egy szatyornyi ruhát. Vagyis azt gondoltam.

- Fiúkák, eljött a ti időtök. Melyik lenne a legjobb Destiny-nek? – kérdezte Konan és kiborította a szatyrot, amiben csak fehérneműk voltak. Behunytam a szemeimet és már fejben agyonvertem magamat.

- Ez nehéz. Vegye is fel. – vigyorgott Daniel, mire Lola bevert neki egyet.

- Fogd vissza magad, vagy letépem a golyóidat. Nem láthatjátok ilyenben! – teljesen kiakadt.

- Na, de jobb, ha hozzászokik, hogy így látjuk, hisz ott még talán a kezeiket is használják azok a perverzek. – mondta Eric, mire sóhajtottam egyet.

- Igaza van Lol. De azért leszünk ott mi, hogy megakadályozzuk, hogy eldurvuljon. És Adam fog elvinni minket.

- Oké, de kisasszony, te magad fogod beavatni erről Nate-et! – nézett rám Lola.

- Nem lehetne, hogy titokban tartjuk? És akkor állom a jövendőbeli gyereketeknek a keresztelőt. Na? – próbáltam szépen nézni rá, de nem ment.

- És a babakocsit. – nyújtotta felém a kezét, mire megforgattam a szemeimet és kezet ráztunk. Drága lesz nekem a keresztgyerekem. Ekkor Kat elővett a háta mögül egy platformos fekete magas sarkút, aminek minimum húsz centis volt a sarka.

- Ebben a nyakamat is kitöröm. – motyogtam halkan és egy nagyot nyeltem.

- Akkor először a ruha. – ezeket ő ruhának nevezi? Vicces. A kezembe nyomta az összeset és felküldött átöltözni. Viszont tényleg nem akartam mindegyikben parádézni, ezért felvettem egy vörös csipkéset. Nagyot sóhajtva mentem le, de először csak a fejemet dugtam ki. Mennie kell, hisz olyan, mintha fürdőruha lenne, csak ez sokkal intimebb. Sóhajtottam egyet, majd teljes nagyságban megmutattam magam nekik.

- A csipke nem rossz. – mondta Eric és megnyalta a száját, mire egy nagyot nyeltem.

- Szerintem ne vörös legyen, az olyan elcsépelt, ott mindenkin vörös van. – mondta Daniel, mire sóhajtottam. Remek, ez már nem beolvadás, hanem feltűnés. Visszamentem és előkotortam egy fekete csipkéset és felkaptam magamra, majd már sokkal könnyebben léptem eléjük. Pánt nélküli volt nem igazán takart sokat.

- Túl kevés, túl kevés. Van egy fekete, ami inkább egy tophoz hasonlít. Légyszi, a kedvemért. – mondta Lola, mire bólintottam és hallottam a srácok értetlenkedését, hogy még véleményt se mondtak és nem néztek meg eléggé, Adam ezen pedig nevetett. Kikerestem, amit Lola mondott és felvettem, nos, ez nekem is jobban tetszett. Csipke volt, de tényleg olyan volt, mint egy pántos croptop, illetve a bugyi is hosszított volt. Keveset mutatott és ez tetszett.

Hihetetlen, de a srácoknak is beindította a fantáziájukat és azt mondták, hogy izgatóan nézek ki, ezért Lola egyből felküldött az emeletre, hogy öltözzek vissza. Végül is hamar letudhattam ezt és csak reménykedtem, hogy éjjelente a srácok nem fognak meglátogatni. Viszont megkaptam az újabb feladatomat, abba a cipőbe kellett járkálnom egész nap, hogy megtanuljam és megszokjam. Mondanom sem kell, hogy az első két órám azzal telt, hogy folyton a földről keltem fel. A következő esésemnél már kinyitódott a bejárati ajtó és Hayley lépett be rajta. Felé tipegtem és szorosan megöleltem, de ő csak hülyén nézett.

- Annyira örülök, hogy jól vagy. – mosolyogtam rá, de ő alig bírta ki.

- Hát, de te nem. Megőrültél? Mi ez rajtad? – nevetett fel.

- Jézusom. – nevetett Kai is, aki húzta maga után a két bőröndöt. Gondolom Hayley cuccaiért is elmentek.

- Várj, kitalálom. Túl nagy volt a szád és bajba keveredtél. – csak megráztam a fejemet büszkén, hogy most kivételesen nem ez történt. – Akkor rájöttél, hogy a magasabb éghajlat jobbat tesz neked? – megforgattam a szemeimet. – Jó, amúgy tuti hősködni akarsz.

- Hát, majdnem. – mondtam és visszatipegtem a kanapéhoz, hogy végre leülhessek. Dean-t arrébb üldöztem egy párnával, így elterültem. – Ryan bajban van. – motyogtam a plafont bámulva.

- Aha, szóval Ryan. Miféle baj? Kanos? – kérdezte felhúzott szemöldökkel miközben megölelte Lola-t.

- Hülye. – mondtam miközben a többiek nevettek.

- Ki kell szabadítanom a szobájából. – oké, ez elég furán hangzik.

- Belegondolva, abban a ruhában, ha meglát, lehet, hogy búcsút mondhatsz a szüzességednek. – mondta Eric és felállt a kanapéról.

- Hé! Honnan veszed, hogy szűz vagyok még? – kérdeztem mérgesen.

- A profik ezt ránézésről megmondják. – kacsintott majd bement a konyhába. Idióta.

Az idő túl gyorsan telet, már nyolc óra volt. Hayley és Kai csak a szobájukban filmeztek, míg Kat, Lola és én is készülődtünk. Beavattuk barátnőmet az egészbe, illetve azt az idióta pasiját is, aki először velünk akart jönni, de mondtam, hogy maradjon Hayley-vel, mi majd elintézzük. Idegesen szárítottam meg a hajamat és hagytam, hogy az eredeti hullámokban omoljon a hátamra. Az a parancs, hogy ne fogjam vissza a sminkelést, ezért hát az alapozó-púder kombóval kezdtem. A szemhéjamat barnára festettem és egy vastagabb tusvonalat húztam. Kiszempillaspiráloztam magamat és a szemöldökömet is megcsináltam, majd raktam magamra bronzosítót, illetve pirosítót is. Végül haboztam a vörös és a világos rózsaszín rúzs között, de az utóbbira raktam le a voksomat. Felvettem a fekete csipkét, majd azért bekentem a lábamat és a karomat testápolóval, hogy kicsit csillogjon a bőröm. Belenéztem a tükörbe, és mintha egy öt évet öregedtem volna, mint egy kurva. Próbáltam arra gondolni, hogy ezt Ryan-ért csinálom, de nem tudott megnyugtatni, hisz lehet nem is engedi, hogy segítsek. Idegesen mentem már szinte profin az új magas sarkúmban egyenesen Hayley-ék felé. Nem akartam bemenni, csak a fejemet dugtam be egy kopogás után.

- Én azt hiszem, megyek. –motyogtam idegesen.

- Nem mutatod meg magad? – kérdezte barátnőm mosolyogva. – Eléggé kicsípted magad.

- Ha befogod a pasid szemét. – mondtam, mire megtette, sőt egy párnát nyomott a képébe, ez után pedig beléptem.

- Váó Des. Ez biztos jó így? – kérdezte bizonytalanul.

- Nem tudom, de megpróbálom. Fogalmam sincs mi ütött belém, teljesen megbolondultam. – nevettem fel kínosan, mire beleegyezően bólintott. – Örülök, hogy itt vagy. – mosolyogtam rá kedvesen.

- Én annak fogok örülni, ha hazaérsz. Vigyázz magadra. – kérlelte én pedig bólintottam és kimentem a szobából. Lassan, nagyon lassan mentem le a lépcsőn és láttam, ahogy Dean kedvesen mosolyog rám és a háta mögül előhúz egy szürkéslilás szőrmekabátot, amit egyből magamra kapok, így a combom közepéig takarva vagyok. Megölelem a barátomat, hogy gondolt rám, hihetetlen, hogy milyen jóban lettünk.

Minden érintett megérkezett, Kat egy rövid bőrből készült ruhát vett fel egy piros magas sarkúval, míg Lola egy pasztellszínű szoros ruhát egy szegecses szandállal, Adam pedig semmi extrát, ugyanis ő a kocsiba fog várakozni.

Fél tízkor értünk oda és háromnegyed tízkor mentünk be a Vágyak Mennyországába, amit már az elejétől kezdve gyűlöltem és most egybe kellett olvadnom a kurvákkal, a szőrmém nélkül. Tekergettem magam és az ajkamat beharapva tűrtem, hogy fogdossanak. Nem léptem színpadra, csak hátul húzódtam meg miközben két barátnőm figyelt engem. Borzasztó volt, hogy egyszerre több kéz is matatott, volt, amelyik papírpénzeket gyűrt a bugyimba, ó és nem hátulról. Alig vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek. Ekkor láttam meg, hogy a liftből kiszállt a két gorilla, ezért nagy nehezen odasiettem és szerencsére észrevétlenül sikerült elindulnom felfelé. Egy nagyot sóhajtottam, aztán megérkeztem a kívánt emeletre. Bementem a nappaliba, majd próbáltam halkan és esés nélkül eljutni Ryan szobájába. Nem kopogtam be, csak egyből besuhantam. Kifújtam a bent tartott levegőt, amire a srác megfordult és rám nézett.

- Ki a faszom vagy? – kérdezte morcosan. Egy kis botlással ugyan, de sikerült eljutnom az ágyáig. – Destiny? Mit keresel itt? Bajod is eshet. – felült és felkapcsolta az éjjeliszekrény lámpáját. Oké, van még körülbelül két percem, hogy megnézzem a sérüléseit és kezdhessek valamit vele, illetve, hogy elbújjak, ha esetleg most is benézne a gorilla. Elég kevés idő. Megfogtam mindkét kezemmel Ryan arcát és szörnyülködve néztem. Egy nagyot nyeltem és kisimította a haját a homlokából és akkor vettem észre, hogy a homloka tűz forró. Felpattantam és a fürdőszobájába siettem, ami most kivételesen ment. Bevizeztem egy törülközőt, amit utána a csapon hagytam, visszasiettem Ryan-hez és leoltottam a lámpát. – Bajba fogsz kerülni. – motyogta, mire megráztam a fejemet. – Bújj be. – mondta és a másik oldalról bebújtam a takaró alá. Ahogy sejtettem, a sziklahalmaz benézett, de mivel nem talált semmi furcsát már be is csukta az ajtót. Egy nagyot sóhajtottam és kibújtam a takaró alól. Levettem a magas sarkúmat és csendben hoztam ki a fürdőszobából a vizes törülközőt, amit összehajtottam és a homlokára helyeztem.

- Mondd, hogy nem a poklon át jöttél így. – suttogta nekem, miközben megfogta a kezemet. Láthatóan gyenge volt, hisz szorítani sem tudott.

- Életem legrosszabb negyed órás munkája volt. – sóhajtottam fel és megsimítottam az arcát.

- Soha többet nem öltözhetsz így. Túl sokat mutat. – mondta és ismét behúzott maga mellé az ágyba. Most három órán keresztül itt leszünk.

- Az apád tette? – kérdeztem félve, mikor a felrepedt száját simítottam meg. Nem érdekelt az előző téma.

- A gorillák. – mondta és kezét a derekamra helyezte. A szemeim kezdtek hozzászokni a sötétséghez, ezért már jobban szemügyre tudtam venni. A mellkasa is tele volt lila foltokkal, amiken egytől-egyig végigsimítottam. – Miért Destiny? – kérdezte és elkezdte a hátamat simogatni.

- Ott voltál mellettem mikor beteg voltam. Adam elmondta. Úgy éreztem, hogy muszáj idejönnöm. Hazaviszlek Ryan. – suttogtam neki.

- Köszönöm. – mondta majd a hátára feküdt és a homlokát fogta.

- Nincs mit. – suttogtam és én is a hátamra feküdtem ekkor pedig a fejét a mellkasomhoz helyezte, én pedig az oldalamra fordultam. Átkarolta a derekamat és úgy kezdett el szuszogni. Egy nagyot nyeltem a heves szívverésem miatt, és tudtam, hogy hagynom kell pihenni, nekem pedig végig kell bírnom ezt a három órát egyedül ébren, mert éjfélkor megint el kell bújnom.

Oké, már az első tíz perc valami halál volt, de mint egy örökkévalóság, sikerült túlélnem. Felébresztettem Ryan-t és megint a takaró alá bújta, a gorilla pedig benézett majd távozott. Mindketten felsóhajtottunk és kimásztunk az ágyából.

- Van valami nagy táskád, amibe tudunk neked pár cuccot pakolni? – kérdeztem idegesen, mire bólintott és a szekrénye tetejére mutatott. Nem volt olyan nagy az Adidas táska, de tökéletes volt. Raktam el neki pólókat és ingeket egyaránt, nadrágokat, mackókat, zavarban bár, de boxereket is illetve zoknikat. A fürdőből kihoztam a fogkeféjét és a hajlakkot, ami elől volt még. Ő addig elővett két cipőt, amit belerakott a táskába. – Mi kell még? – kérdeztem, de ő csak rajtam legeltette a szemeit és sóhajtott egy nagyot.

- A székemen lévő nadrágot felveszem, meg egy pólót. Az asztalon van a laptompom, az irataim meg a pénztárcám. Azok is kellenének, illetve a telefonom lemerülve, töltő nélkül. – mondta mire bólintottam és elraktam azokat a dolgokat, amiket mondott. – A fiókban van egy kék mappa, azt is. – bólintottam egyet és elraktam mindent. Behúztam a táskát majd rá néztem, még mindig a gatyával szenvedett. Szegény, alig tudta a kezeit mozdítani, és már káromkodott. Nem tudom mi ütött belém, de segítettem neki felhúzni a fenekére, felhúztam a cipzárt és begomboltam neki, majd a pólót is sikeresen ráadtam. Megfogta a csuklómat és közel húzott magához. – Vegyél fel egy pólót. – mondta, mire elnyílt a szám majd úgy tettem, ahogy mondta. A vállamra kaptam a táskáját és úgy léptünk ki a szobájából, a magas sarkúmat pedig a kezébe hozta. Ryan előhalászta a kulcsát és kinyitotta a rendes bejárati ajtót, majd bezárta, amíg én hívtam a liftet. Beszálltunk és akkor kivettem a kezéből a cipőmet és először a bal, majd a jobb lábamra húztam fel, persze meg kellett támaszkodnom. Leértünk a földszintre és gyors léptekkel haladtunk ki a tömbből, mivel egyikünk sem tudott futni. Kicsit előrébb haladtam, Ryan pedig a kezem után kapott, ezért kicsit lassítottam. Adam beindította a kocsit és a lányok is most ültek be, Kat előre, Lola hátra. Mi is hátra pattantunk be, a táskát pedig odaadtam a szőkeségnek. Szaporán vettük a levegőt mindketten. Egyre jobban kezdtem megnyugodni, ő pedig hátradöntötte fájdalmasan a fejét és a combomra csúsztatta a kezét.

- Ryan… - suttogtam. Felém fordította a fejét, de én csak elmosolyodtam és most a szeme alatti részt is megsimogattam, mintha ezzel segítenék neki. – Vége. – suttogtam neki, mire ő is kicsit elmosolyodott.

- Oké, a lényeg, hogy Des-t nem erőszakolták meg, Ryan pedig még él. – jelentette ki Lola, mire mindenki egyetértően bólogatott, csak én nem.

- A bokáim meghaltak. Soha többet ilyet nem akarok felvenni, jézusom, annyit estem ma amennyit babakoromban sem. Viszont kezd tetszeni ez a csipke. – mosolyodtam el és benéztem a póló alá.

- Komolyan Des? – kérdezte Lola keservesen, Kat pedig csak felnevetett.

- Jól áll, kiemeli az alakodat és Eric már alig várja, hogy megint lásson benne. – nevetett fel Adam, mire Ryan felmordult és az egyik kezével közelebb húzta magához az arcomat.

- Csak én láthatlak abban. – suttogta. A szám kiszáradt és még levegőt is elfelejtettem venni ez a négy szava pedig visszhangzott a fejemben.

Végül megérkeztünk Adam-ékhez és besiettünk a házba, a nappaliban pedig Hayley, Kai, Eric, Dean és Dominic vártak minket.

- Ú, öcsi. Ez durva. – jegyezte meg Dean, mire megforgattam a szemeimet. – Te meg egyben vagy. – mosolyodott el és megölelt.

- Oké, még él, ez a lényeg. – mondta Ryan majd kihúzott Dean szorításából. Mindenki érdeklődve nézte az eseményeket.

- Mi-Mit csi-csinálsz? – kérdeztem dadogva, de nem válaszolt.

- Francba. Pedig reménykedtem benne, hogy még láthatom. Na csá. – mondta Eric és már el is tűnt. Lerúgtam a lábaimról ezt a gyilkossághoz tökéletes cipőnek nevezett tárgyat és a kanapéhoz sétáltam.

- Nem fog az apátok keresni téged? - kérdezte Kai Ryan-től.

- Nem. Hagytam egy üzenetet, amíg Des pakolt, hogy elmentem kutatni tovább. Lehet mérges lesz az elején, de nem érdekel. – sóhajtotta és levette a vállamról a táskáját. – Melyik lesz a szobám? – kérdezte, de látszott, hogy nem érdekli, csak feküdjön már le.

- Hát, nincs több szabad szoba, ezért ha Destiny benne van, akkor nála tudsz aludni. – mondta Dominic, mire majdnem félrenyeltem a nyálamat. Láttam, hogy mindenki csak mosolyog körülöttünk, egy aprót bólintottam majd felküldtem a szobába. Bementem a konyhába, hogy vegyek elő neki fájdalom és lázcsillapítót, illetve egy vizes borogatást vigyek neki, holnap pedig lekenem a sebeit. Megfogtam még egy üveg vizet a hűtőből és visszamentem a nappaliba.

- Hé, Des, aztán védekezzetek. – nevetett fel Kai, mire Lola fejen ütötte. Adam megrázta a fejét, majd megsimította a vállamat.

- Sok szerencsét. – mondta, mire felsóhajtottam. Amíg Ryan beteg, addig nem lesz gondom vele.

- Jó éjszakát. – motyogtam, majd felsiettem a lépcsőn és leültem a már ágyban lévő srác mellé. – Hé, ezeket vedd be. – halványan elmosolyodtam és megvártam, amíg felül. A kezébe nyomtam a két pirulát majd kibontottam neki a vizet. Egyesével vette be őket, majd visszafeküdt. Kisimítottam a homlokáról a hajszálakat és ráraktam a hideg borogatást. Nem volt kedvem már fürdeni, annyira fájt már a lábam, hogy már csak arra volt erőm, hogy a fürdőben átöltözzek pizsamába, ami még mindig Ryan felsője plusz egy francia bugyi, és bebújjak az ágyba.

- Nagyon szexi voltál ma. – suttogta hanyatt feküdve. – De többet tényleg ne. – nem értettem mit akart ezzel mondani. Olyan zavaros már minden, egyik nap még utál, aztán a kórház padlóján az ölébe húz, és egész nap törődik velem, aztán mintha nem is léteznék, hetekig nem látom, most meg megint bókol és kisajátít. Vagy ez a mostani csak a láza miatt van? Nem tudom eldönteni, hogy ő most mit akar, hogy ezekkel mi a célja.

- Nem vagyok a tulajdonod. – suttogtam neki megtartva a tisztes távolságot.

- Még nem. – felelte, mire egy nagyot nyeltem. Leállhattam volna veszekedni, de tudtam, hogy felesleges és a nagy számmal bajba sodornám magamat. – Végre nem ész nélkül feleselsz. – suttogta, majd kinyújtotta a bal kezét felém és megsimította az arcomat.

- Ryan, miért viselkedsz így? – végül rákérdeztem, de féltem a választól, vagy, hogy már ez a kérdés is rossznak számít.

- Nem tudom. – suttogta. Egy nagyot nyeltem és inkább a bal oldalamra fordultam háttal neki, az álom pedig hamar elnyomott.