4. rész - Tettek következménye II.

Jó olvasást. xx

Destiny Rose Wright

Nagyot sóhajtottam miután vére megmertem nyomni a csengőt. Belegondoltam, hogy Hayley-t nem kellene belesodorni ebbe az egészbe, de aztán mindig eszembe jutott, hogy ha Kai tényleg komolyan gondolja vele, akkor előbb-utóbb megtörténik ez az egész. Megláttam barátnőmet, ahogy meglepődve, de boldogan futott felém hogy beengedjen.

- Destiny! Mi a franc? Hol voltál eddig? Neked bevertek? – kérdezte miközben a kulccsal bénázott.

- Hay, kérlek, siess. Ígérem, mindent elmondok. – néztem rá, de képtelen voltam egyenesen a szemébe nézni. Gyorsan befutottunk a házba, ahol Hayley bátyja, Alex ütyködött. Kicsit kínosnak éreztem most ezt az egészet, hiszen régen odáig voltam a srácért és randiztunk is, csak hát nem ment.

- Azonnali magyarázatot kérek. – mondta, csak én csak megráztam a fejemet. Alex nem hallhatja, így is elég nagy dolog lesz, hogy Hayley-nek elmondom.

- Két szemközt. – suttogtam neki, mire felsóhajtott, majd visszapillantott a bátyára. Egy nagyot sóhajtott majd bólintott, így felmentünk a szobájába és hosszas mesélésbe kezdtem. – Nem vettek fel a Harvard-ra, mérges lettem, sírtam és elrohantam otthonról, belecsöppentem egy gyilkosság közepébe, majd egy bűnbandához kerültem, ahol ellátták a sebeimet, de nem engedtek haza. Kiderült, hogy a bátyám és Lola is benne van az egészben, aztán egy másik bandához kerültem, ahol kedvesen fogadtak, de nem tudtam ott ülni úgy, hogy tudom, hogy bármikor megölhetnek, ezért elszöktem és most itt vagyok. – mondtam egy huzamra, így utána csendesen kapkodtam a levegőt.

- Én annyira sajnálom, mármint, hogy nem vettek fel. Nem is tudok mit mondani, főleg a többire. Elég hihetetlenül hangzik. – mondta, mire még egyet sóhajtottam. Pontosan az Hayley, főleg, mert a te szerelmed is benne van. – Nem gondolod, hogy rád találnak? Mármint, ha tényleg bűnbanda, akkor megvannak a módszereik.

- Nem tudom. – sóhajtottam fel és elterültem az ágyamon. – Sajnálom, hogy most belekevertelek. – itt volt az a pont, hogy eldöntöttem, hogy nem mondok semmit Hayley-nek Kai-ról. Amint behunytam a szemeimet egy ismerős arcot láttam csak, érzelemmentesen nézett rám, amitől szomorú lettem, úgyhogy egyből visszatértem a valóságba.

- Elmenjünk kávézni? – kérdezte, mire bólintottam egyet. – Adok valami másik ruhát. – mondta és már el is tűnt a szekrényében. Hátradobott egy csőfarmert és egy barna spagetti pántos trikót. Gyorsan átöltöztem és megigazítottam a hajamat, de a csuklómba erős fájdalom nyilallt, így inkább visszaültem az ágyra. – Azzal mi történt? – kérdezte, de nem tudtam válaszolni, mivel a könnyek ellepték az arcomat. Barátnőm leguggolt elém és elvette a másik kezemet a csuklómról, hogy ne szorítsam tovább. – Destiny, mégis bántottak?

- Nem. Vagyis, ismersz. Túl nagy a szám és sosem tudom időben befogni. – szipogtam majd mosolyogva néztem rá. – Menjünk.

- Aha, ekkora lila folttal? Takarjuk el egy kicsit. – mondta és már ki is hozta az alapozóját és a púderét. A kettőt kombinálva nagyjából sikerült eltüntetnie a foltot, de azért látszott, hogy valami nincs rendben, főleg mert ez nem igazán az én színem így még a rengeteg szeplőm is halványan látszódtak. Kaptam még szempillaspirált és kötést a csuklómra, azután Hayley is elkészült, addig kerestem magamnak egy szandált, ami jó lehet rám, na meg neki nem kell. – Des, kész vagyok, mehetünk. – kiabált fel, én pedig egyből le is szaladtam hozzá. Szó nélkül elhagytuk a házukat és gyalog indultunk meg a kedvenc kávézónkhoz. Valamiért teljesen elfelejtettem kicsit mindent, bár ez is csak Hayley-nek köszönhetően. – Akkor most már mesélsz? – kérdezte miután kinevettük magunkat.

- Hayley, hidd el, hogy minden vágyam ez, de már így is elég nagy bajba sodortalak téged is. Ha elmondanám a dolgokat nem csak engem akarnának elkapni. – a szám széle lefelé görbült és képtelen voltam a legjobb barátnőmre nézni.

- Szóval inkább ilyeneket mondasz, amitől még jobban aggódok miattad? – kérdezte, mire csak felsóhajtottam.

- Hay, segítened kell elutazni. Muszáj elmennem innen.

- Mégis hova mennél? – szinte már kiabált, ezért befogtam a száját, mivel a kávézóhoz értünk. Leültünk egy eldugott helyre, én csak az itallapot néztem, habár kívülről fújtam, míg barátnőm a körmeivel dobolt. – Válaszolj Destiny Rose Wright!

- Nem tudom! Európába, vagy fogalmam sincs. Messze. Ha megtalál az, aki meg akar ölni, akkor meg fog, de ha most Ryan tudomására jut az eltűnésem, valószínű, hogy ő megtalál és akkor meg azért lenne végem. – sóhajtottam fel.

- Milyen remek ötlet Destiny. Tök jó lesz, elmész, mondjuk Bern-be és ott fogsz egyedül élni. Nem számít, hogy egy vasad sincs. – mondta cinikusan, majd elhallgatott gyorsan mikor a pincérnő a rendelést jött felvenni.

- Egy jó erős kávét szeretnék. – mondtam kedvesen, de közben éreztem, hogy nem jó valami, lehet még nem gyógyultam meg teljesen.

- Egy kapucsínót. Köszönjük. – mondta barátnőm, majd újra felém fordult. – Gondolkozz már az ég áldjon meg. Mindegy is, én döntöttem. Amíg nem kerülsz ki ebből a kalamajkából én biztosan nem megyek a Harvard-ra.

- Ezt nem teheted Hayley, el kell menned. – lepődtem meg. Nem akarom, hogy miattam adja fel az álmait.

-  És aggódjak miattad, hogy mikor halsz meg? Különben is, nélküled nem mennék amúgy sem. – túl makacs, amilyen mindig is volt, akárcsak én, ezen pedig örökké veszekedhetnénk. Perceken belül megérkeztek az italaink, amiket gyorsan elfogyasztottunk, már szükségem volt a koffeinre. – Menjünk enni valamit, lefogadom, hogy azt sem kaptál. – beharaptam az alsó ajkamat, hisz majdnem kiböktem neki, hogy igazából ők tényleg nem bántottak, mivel a bátyám is részese az egésznek, de szerencsére nem tettem. Az üzletből kilépve nyugodt tempóban haladtunk, bár olyan érzésem volt, mintha valaki követne, de ezt betudtam egy kis üldözési mániának Ryan miatt. Mikor elérkeztünk a következő sarokhoz egy fehér BMW parkolt le mellénk. A szívem hirtelen a torkomba szökött fel, a tenyerem pedig izzadni kezdett. Csak legyen Ryan, azt van esélyem túlélni. Vagy nem, már fogalmam sincs.

- Hay, fuss. – suttogtam barátnőmnek mikor elkezdték leengedni az ablakot.

- Üljetek be. – egy magabiztos női hang nagy megkönnyebbülést okozott a számomra, főleg mikor megláttam a kis gyémántot a fogán. – Mindketten. – tette még hozzá. Szó nélkül pattantam be az autóba és legjobb barátnőmet is magammal rángattam.

- Kat, ne tudd meg, hogy mennyire örülök neked. – sóhajtottam fel. A lelkiismeretem kezd elindulni amiért Hayley-t magammal rángattam és ez csak akkor tudatosult bennem, mikor láttam a rémült arcát, bár próbálta takarni.

- Nem fogok fejmosást tartani, azt más szeretné, de szerintem is örülj, hogy nem Ryan talált meg. Egyébként Katherine vagyok, de hívj csak Kat-nek, mivel már te is jól benne vagy a dolgokban. – nézett barátnőmre, aki csak sóhajtott egyet.

- Hayley vagyok. – mondta, mire Kat csak felsóhajtott. Vajon tudja, hogy Kai az én barátnőmmel randizik?

Túl hamar érkeztünk vissza Adam-ékhez, ahol megláttam Ryan és a bátyám autóját is. Nagy bajban vagyok az már biztos. Félve szálltam ki a kocsiból Hayley után.

- Hé, itt van a bátyád is? Des, ugye nem? – kérdezte, mire csak a földet néztem.

- Mindent meg fogsz tudni lassan kislány. – mondta Kat és megsimította egy kedves mosollyal Hayley vállát majd belém karolt és szinte bevonszolt a kapun majd az ajtón. Alighogy levettem a cipőmet már éreztem a végemet, de csakis Ryan felszólalása miatt.

- Most kicsinálom. – szinte dühöngött, én pedig egyre jobban félek tőle. Beléptünk a nappaliba, ahol az összes szem rám szegeződött.

- Hay, mit csinálsz itt? – kérdezte meglepetten Kai, majd behúzta a fejét, mivel Ryan majdnem felborította a kanapét ahogy elhaladt mellette.

- Mégis mi a francot képzelsz te magadról? – kiabálva közelített felém, mire a kezeimet az arcom elé kaptam és eleresztettem a könnyeimet.

- Kérlek, ne bánts. – zokogva nyüszítettem. Rettenetesen féltem tőle.

- Ryan. – figyelmeztette a bátyám, de nem biztos, hogy segített, mivel az említett a csuklóm után kapott, szerencsére nem azt szorította, amelyiket már majdnem megölt, és elhúzott egy szobába, ahol kulcsra zárta az ajtót a félelmem pedig egyre csak nőtt.

- Csak kérlek, ne üss meg. – könnyes arccal néztem rá és beharaptam az alsó ajkamat.

- Pedig a tetteknek következményeik vannak. – suttogta, mint egy elmebeteg és egyre csak közeledett, míg én ugyan úgy távolodtam, egészen a szekrényig, ahol már az a fogó izé a hátamba állt. Az egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett, míg a másikat magasba emelte, már az ütésre készült. Behunytam a szemeimet és remegve vártam a fájdalmat, de azt csak a fülem kapott, mivel ahelyett, hogy megpofozott volna, inkább a szekrénybe ütött. – Felfogtad, hogy mibe keverted magad pár nappal ezelőtt? És, hogy most mit tettél? – kérdezte suttogva, amiért megnyugodtam, mert úgy tűnik, hogy most nem akar ütni, bár még mindig féltem tőle. A teste hozzám préselődött, ami miatt az alhasamban érdekes bizsergést éreztem, de ezt hamar elnyomta a félelem. – Ha Kat nem talál meg, akkor már halott lennél. – sziszegte és az arcával közelebb is hajolt a hatás kedvéért. – Megérdemelnéd azt a pofont. – folytatta, mire akaratlanul is, de a kezeim az arcára tévedtek, de még mindig remegtek. Éreztem, ahogy megfeszíti az állkapcsát az érintésem után, de nem mondott semmit.

- Sajnálom. – nyeltem vissza a könnyeimet, de ezzel csak jobban feldühítettem, pedig már azt hittem, hogy lenyugodott. A kezeimet levette az arcáról, majd lehajolva a szemembe nézett.

- Menj a francba! Kurvára meg kéne leckéztesselek, hogy tudd, nem tehetsz meg semmit.

- Nem tudsz uralkodni a haragod felett. – komolyan be kellene fognom, mintha tényleg akarnám azt a pofont. Biztos vagyok benne, hogy megtenné, a tenyere e miatt viszket. Már épp lendült a keze, de megint csak nem érkezett a fájdalom. Remegve nyitottam ki a szemeimet, Kat lefogta Ryan-t. Hogyan jutott be, ha zárva van az ajtó.

- Katherine, engedj el. – mondta fenyegetően, de Kat nem engedte el.

- Megígérted, hogy nem bántod. – látszott, hogy Ryan elengedi a harag nagy részét, de még belefért egy gyilkoló pillantás felém. Egy nagyot nyeltem majd lecsúsztam a földre, ezt most megúsztam. Talán a legnagyobb hiba volt a szemeibe néznem, mivel csak a ridegséget és a gyűlöletet láttam benne. Hátat fordítva nekem ment ki a szobából, így én is felnyaláboltam magamat, majd lassan mentem ki, közben összeszedtem magam. Nincs már semmi baj. Kat-tel az oldalamon elvánszorogtam a nappaliig, ahol gyorsan ledőltem a kanapéra Dean mellé.

- Tudod mennyire megijesztettél minket? Ezt nem csinálhatod. – rázta meg a fejét, de utána átölelt.

- Azt hittem bántani fog. – szipogtam.

- Nem fog bántani többet, hidd el. – mondta halkan mellőlünk Adam, de ezt Ryan is meghallotta.

- Dean, ne akard, hogy rajtad vezessem le a feszültségemet. – mondta Ryan és mellé egy „aranyos” nézéssel ajándékozta meg. Dean egyből elengedett, én pedig csak értetlenül néztem rájuk és zavart Adam mosolya.

- Hol van Hayley? – pattantam fel hirtelen, mert sehol sem találtam a legjobb barátnőmet, ezért kétségbe voltam esve.

- Kai-val intézik a dolgaikat. – mondta Lola, mire behunytam a szemeimet. Ez is az én hibám.

- Ami azt illeti, Tiny. Nem szökhetsz meg többet, nem mászkálhatsz egyedül és nem érdekel semmilyen kifogás, innen bárkivel biztonságban vagy és ezt azért kell elhinned, mert a bátyád mondja. – Nate egyre közelebb jött és megfogta mindkét vállamat.

- Nem hatnak rá a kedves szavak. – morogta Ryan, de csak kifelé nézett az ablakon.

- Jobban ismerem a húgomat, mint ti és tudom, hogy eléggé makacs, de a szép szóval is lehet rá hatni nem csak az üvöltözéssel és azzal, ha bántod. – Nate kezdett egyre idegesebb lenni, szinte már kiabált, mire Ryan felénk fordult és a bátyámra szegezte a fegyverét. A pupilláim kitágultak, főleg mikor Nate is elővett egyet.

- Ne akard, hogy megöljelek. Pofád lapos Nate, az, hogy hogyan tanítom rendre a drága kis húgocskádat már csak rám tartozik. – mondta Ryan és felhúzta a pisztolyát, mire felsikítottam és a bátyám elé álltam, mivel a szemben lévő srác közeledett.

- Ne öld meg, kérlek. – szipogtam aztán megéreztem a hideg fémet a homlokomnál. – Bármit megteszek, ígérem, jó leszek, csak ne bántsd őt. – nyeltem egy nagyot és a szemeibe néztem újra. Ekkor egy a konyhából egy csattanást hallottunk, mintha eltört volna valami üveg, vagy tányér.

- Istenem Kai. – rázta meg a fejét Kat és bement a konyhába, én pedig rögtön utána. A földön szilánkdarabkák hevertek, közöttük pedig legjobb barátnőm és partnere. Hayley ütögette Kai mellkasát és kiabált vele, de a srác csak lefogta barátnőm kezeit és magához húzta, majd elkezdte nyugtatni a síró lányt. A szívem összeszorult és átkoztam magam, amiért belerángattam ebbe. Könnyes szemekkel mentem vissza a nappaliba és leültem a kanapé karfája mellé és annak döntöttem a hátamat.

- Tiny, nincs semmi baj. – guggolt le elém Lola, de csak megráztam a fejemet.

- Belerángattam őt. Én vagyok a legrosszabb barátnő a világon. – suttogtam és letöröltem a könnyeimet.

- Ha az megnyugtat, akkor előbb vagy utóbb megtudott volna mindent, de te megelőzted Kai-t. – szólalt fel Dean.

- Van még esély arra, hogy ne tudja meg más Hayley-t? – kérdeztem reménykedve. Lola csak felnézett a bátyámra, aki pedig csak felsóhajtott.

- El kell mennie a Harvard-ra. Nélküled. – mondta Nate, mire keservesen felsóhajtottam. AZ a baj, hogy nem dönthetek helyette, de szerintem is az lenne a legjobb, ha elmenne.

- Kockázatos. – jelentette ki Ryan és Kat-et nézte, aki állta a tekintetét.

- Nincs más esély, szerintem Kai is ezt szeretné. – mondta magabiztosan a szőke lány, ekkor pedig a két veszekedő kijött a nappaliba. Hayley-nek vörösek voltak a szemei, de remény vesztve ölelte Kai-t, én pedig csak sóhajtottam, mert tudtam, hogy barátnőm nem akar elmenni. Behunytam a szemeimet, ekkor pedig Ryan rántott fel a földről.

- Fejezd be a hisztit. – mondta ridegen.

- Engedj már el! Tudod, nekem vannak érzéseim és kötődök másokhoz, mivel van szívem! – kiáltottam rá, mire megrángatott.

- Akkora pofont érdemelnél, hogy többet fel sem kelnél. – morogta.

- Hé, engedd el. - mondta Kai és csodák csodájára, Mr. Jégcsap a harmadik kérésre elengedett.

- Sajnálom Hayley, de tudom a megoldást. – fogtam meg barátnőm kezét.

- Hallottuk, de ha még menni is szeretne, se engedném. Úgy van a legnagyobb biztonságban, ha mellettem marad. – jelentette ki Kai, mire az állam súrolta a padlót.

- Itt mindenki meg van bolondulva? Hirtelen elfelejtettétek, hogy min dolgoztunk eddig és most a szívügyiteket melengetitek? – kiabált Ryan és elindult az ajtó felé. Fogalmam sincs, hogy miért, de megragadtam a kezét, nem akartam, hogy elmenjen. – Te semmit se szólalj! – mordult rám. – Többé nem foglak pátyolgatni, felejts el. – jelentette ki, mire a döbbenet miatt elengedtem a kezét, amit annyira szorongattam. – Azt csináltok, amit akartok, én egyedül elintézem. – mondta és ezzel be is csapta maga mögött az ajtót. Nem néztem a többiekre és csak meg sem szólaltam, megöleltem a bátyámat és eleresztettem még pár könnycseppet, csak azt nem tudom, hogy miért. Fura érzést keltett bennem ez az egész. Félek, sőt rettegek Ryan-től, nem tudok bízni benne, de mégis, most, hogy elment, úgy érzem, hogy bármikor meghalhatok, nem fog senki sem megvédeni.

- Figyelj, el kellene tűnnöd pár napra Kai és Destiny nélkül, hogy az a nyomorék, aki valószínűleg már téged is üldöz, elfelejtsen. – javasolta egy szőke piercinges csávó, azt hiszem Dominic, mármint Konan mesélt róla pár szóban, de arra sem figyeltem.

- Persze. Üldözik és védtelenül menjen. – morogta Kai.

- Ez az egyetlen megoldás, hogy a csajodra ne menjenek rá. – mondta Adam és megrántotta a vállát, hogy neki igazából mindegy.

- És mi van Alex-szel? – kérdezte bátyám, mire elfintorodtam.

- Mi van vele? – kérdezte Hay.

- Ha már úgy is tudsz mindent, azt is tudnod kell, hogy Alex is benne volt ebben, csak egy kis ügyességgel kiszállt. – mondta Konan. El sem hiszem, itt mindenki gyilkos vagy maffia?

- Kiszállt mi? Ne szépítsd, kidobták. – mondta Dean majd elhagyta a terepet. Hayley csalódott volt, láttam már csak a testtartásán is. Nekem mindegy, hogy hogyan, de biztonságban szeretném tudni a barátnőmet.

Négy nap telt el az óta, hogy Hayley tudott mindenről és eléggé jól viseli, lassan már én is hozzászoktam, csak a szívem hasad meg, mert Ryan tényleg úgy tett, ahogyan mondta. Négy napja nem láttam, viszont az után már másnap megkértem Adam-et, hogy eddzen engem, ezért elég fáradtnak éreztem ma is magamat, aznap lelkileg próbált felkészíteni és minden gyengeségemet kitörölni, ami csak az utamban állna, ilyen például, hogy akiket megölök majd azok nem ártatlan emberek lesznek. Ezt sikerült elfogadnom, így másnap már a kezemben foghattam egy igazi fegyvert, bár nem lőhettem még vele, utána pedig jött a két és fél napos edzés. Először futás, majd kondizás, illetve bevezetett egy eldugott szobába, ami boxteremnek lett kialakítva. Megtanultam pár lépést, de Adam-et és Dean-t sem tudtam megölni. Úgy látszik, hogy velük nagyon jól ki tudok jönni, illetve még Daniel-lel és Eric-kel is a többiekkel pedig nem nagyon beszéltem. Konan olyan mintha már most a testvérem lenne. A bátyám úgy döntött, hogy Ryan után megy, míg Lola parancsra maradt itt. Na, ez az, ami még fura, hogy a fiúk folyton parancsolgatnak. Hayley épp hazaindulni készül, mert bizony elindulnak a szüleivel az ország másik felébe a rokonokhoz. Sóhajtva vakargatta a homlokomat miközben az egész testemben izomláz volt.

- Jobban örülnék, ha én nem is, de Kai veled mehetne. – motyogtam neki miközben próbáltam minél lassabban az ajtóhoz érni.

- Alex megvéd, ha történne bármi. – mosolygott rám és végül magához húzott. – Három hét nem sok idő Des, nem leszel egyedül. – nevetett fel.

- Komolyan? Velük nem hosszú? Istenem, mintha a katonaságba lennék. Ígérd meg, hogy nagyon vigyázol magadra és nem érdekel, hogy az az idióta bátyád, hogy akar csajozni, mindig a közelébe maradsz. – kérleltem és levettem a karkötőmet a kezemről, amin egy teknős volt. A kedvenc állatom. Felé nyújtottam, míg ő könnyes szemmel vette le a sajátját, amin egy szitakötő volt, az ő kedvence. Még akkor vettük mikor ünnepeltük, hogy egy éve barátnők voltunk. Cseréltünk, majd újra megöleltük egymást.

- Ha megmersz halni, akkor utánad megyek és még a szuszt is kiverem belőled. Bár ha elrabolnának, szerintem hamar visszaadnának, mert túl idegesítő vagy ahhoz. – nevetett fel, amin természetesen mindenki más is elnevette magát.

- Oké, akkor, szia. – toltam el magamtól. Rettenetes érzés támadt fel bennem és nagyon féltem, hogy valami baj lesz, de hé, a rosszfiúknak én kellek, és nem a barátnőm. Végül Lola ült be a kormány mögé, persze Kai hisztizett és az utolsó pillanatokban s csak puszikat nyomott barátnőm arcára. A négy nap alatt csak ezt tették.

- Olyan gyorsan felnőnek. – vágtam be a vicceset, illetve a műsírást. Kezeimmel törölgettem a szemeimet, majd átöleltem Kat-et, aki először meglepődött, majd csak elnevette magát. – Amúgy van hír a bátyámról? – kérdeztem reménykedve, de csak megrázták a fejüket. Félek, hogy valami baja esehetett.

- Viszont Ryan megtalálta a rejtekhelyet. – mondta Dominic, mire mind megdöbbentek. – Ma jön át. – itt rám pillantott.

- Majd nem jövök le. – legyintettem egyet és bementem a házba.

- Hé, elmegyünk boxolni? – kérdezte Kat felpörögve és a levegőbe csapott kétszer. Felnevettem, hogy mennyi energiája van, viszont nekem meg hatalmas izomlázam. Adam-re néztem, mivel eddig vele, meg Dean-nel boxoltam, már ha lehet azt annak nevezni, ők pedig bólintottak.

- Tudod mit? Inkább csak eddzünk, én sem tudok boxolni, azt a fiúk szeretik.

- Oda én is csatlakozom, olyan régen mozogtam. – jött oda hozzánk Konan. Végül átöltöztünk, én egy pamut rövidnadrágot és egy türkiz kék trikót vettem fel, míg Konan egy cicanacit és lila trikót, Kat pedig púder színű rövidnadrágot és egy fekete trikót. Bemelegítettünk, én felüléseket csináltam, Konan fekvőtámaszozott, míg Kat a futógépen futott, és ez tartott körülbelül öt percig. Ledőltünk a terem közepére, hogy elég is volt nekünk ennyi, Konan ment a konyhába és hozott csokit, gyümölcsöt meg pezsgőt.

- Na, ez már sokkal jobban tetszik. – mondta Kat és kikapta Konan kezéből a pezsgőt.

- Hülye állat. – nevetettünk fel. Felzabáltuk az összes epret, amiről eldöntöttük, hogy még nem a legfinomabb, ezért még nem veszünk, illetve az összes csokit is elpusztítottuk, alig negyed óra alatt.

- Oké, ez isteni. – kortyoltam bele a pezsgőbe.

- Aj, nem bírom tovább. Ryan már itt van. – amint Konan kimondta a szája elé kapott. Egy nagyot sóhajtottam, majd kiittam a poharam tartalmát.

- És? – kérdeztem. Nem érdekelt, mégis örültem, hogy jól van.

- Amint meghallottam, hogy ti hárman edzetek egyből sejtettem, hogy számotokra az a bizonyos edzés más lesz. – beharaptam az alsó ajkamat, ahogy meghallottam a hangját. – Kat, beszédem van veled. És Konan, máskor ne egy több ezer dolláros pezsgőt hozz le beszélgetni, arra jó az olcsóbb is. – felelte. Vártam, hogy hozzám is hozzám vág valamit, minden porcikám azt akarta, hogy hozzám szóljon, még ha az egy beszólás is lenne, én örülnék neki.

- Ryan, tele vagyok, mozogni sem tudok. – egy ördögi mosoly terült szét Kat arcán.

- Akkor kapd össze magad, mert fontos. – sóhajtott fel Ryan.

- Mondd csak, figyelek. Vagy legalább segíts. – nyöszörgött Kat, mire a srác duzzogva, de felsegítette a szőke hajú lányt.

- Engem is. Dom biztosan tudja, hogy nem is edzünk. – kérlelte Konan és a kezét nyújtotta, mire bár morogva, de megtette.

- Mindenki tudja. Három lány és az edzés? Ugyan már. – mondta és ekkor felém nyújtotta a kezét. Nem nézett rám és türelmetlenül dobolt a lábával is. Összeszorítottam a számat, majd ellöktem a kezét magamtól és feltápászkodtam.

- Nincs szükségem a segítségedre. – mondtam erőteljesen, majd felkaptam a cuccaimat és kisétáltam volna az ajtón, ha nem ránt vissza.

- Még mindig nem tudod, hogy hogyan kell beszélni mi? – sziszegte, majd elengedett. – Semmirekellő. – mondta még, majd kilépett a szobából. A könnyeim patakokban folytak. Tehát ezt gondolja rólam, csak az útjában vagyok. Sírva haladtam én is ki és egyenesen a szobám volt a célom, de ekkor megláttam a bátyámat és egy megkönnyebbült sóhajjal és mosollyal ugrottam a nyakába.

- Ryan, te barom. – mondta Adam, de most nem érdekelt annyira, csak, hogy Nate jól van és itt van.