9. rész - Fogadj

Destiny Rose Wright

Reggel végre úgy éreztem, hogy kipihentem magamat. Ryan-re néztem, aki még mindig csak szuszogott, ezért egy apró puszit adtam a kötésére, illetve az arcára és lassan kimásztam az ágyból. Kivettem a szekrényből egy fekete leggings-t és egy hosszított trikót meg fehérneműket, a hajamat összefogtam majd gyorsan átöltöztem. Adtam még egy puszit Ryan arcára majd csendben kisétáltam a szobából egyenesen le a konyhába. A nappaliban a srácok döglődtek és szinte észre se vették, hogy ott vagyok, csak Dean köszönt nekem, viszont bent a konyhában hangzavar volt, Konan és Dominic azon veszekedtek, hogy mit egyenek, miközben Kai mellettük állt és magyarázott valami olyasmiről, hogy menjenek el a hűtő elől és máshol veszekedjenek, mert szeretné kivenni a tejet.

- Hayley, nem akarsz ellene tenni? – kérdeztem félve barátnőmet és leültem mellé, szemben velem pedig Ashley itta a kávéját.

- Én is akartam volna, de Ashley azt mondta, hogy hagyjam rájuk, ez normális. – mondta barátnőm. Remek, én is éhes vagyok és arra gondoltam, hogy Ryan-nek is összedobok valamit, de így ez lehetetlen lesz.

- Perceken belül befejezik és Konan fog nyerni. – mondta a fekete hajú nő, aztán felállt és elmosta a bögréjét.

- Jut eszembe, reggel, vagyis inkább mikor felkeltünk olyan dél körül, akkor elmentünk hozzátok, mert anyukád felhívott, hogy ez vár rád. – mondta Hayley és elém rakott egy nagy vastag fehér mappát. A szemeim felcsillantak, mert ezek szerint anya is úgy véli, hogy itt az ideje. – És azt üzeni, hogy valamikor ugorj haza. – bólintottam egyet és kinyitottam a mappát.

- Ez az, amire gondolok? – kérdezte Konan csillogó szemekkel és már mellettem is volt, ezzel befejezve a vitát és Kai is végre megkaphatta a tejet.

- Mikor Nate bemutatta Lola-t már akkor elkezdtem dolgozni ezen. – nevettem fel, hisz már az első pillanattól kedveltem a lányt és úgy éreztem, hogy ez nem csak egy sima kapcsolat lesz. – De igazából már nem akarom megszervezni, az ő döntésük legyen minden. Majd ha egyszer nekem is megkéri a kezem valaki, akkor én is azt akarom, hogy én dönthessek mindenben, meg talán a vőlegényem is beleszólhat. – nevettem fel.

- Akkor szerencséd van Ryan-nel. – mondta Kai és kacsintott egyet mire megforgattam a szemeimet.

- Nem vagyunk együtt. – mordultam rá, amit persze nem hitt el, főleg mert az említett egy szál nadrágba besétált és előttem támaszkodott meg.

- Legközelebb vagy várd meg amíg felkelek, vagy kelts fel. – mondta, mire megforgattam a szemeimet. – Ezt pedig ne csináld. – morogta.

- Oké, levegőt vehetek? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel és kimásztam a szorításából. – Hisztis vagy. – jegyeztem meg aztán összecsuktam a mappát. – Hol van Lola? – kérdeztem meg Hayley-t, aki csak megrántotta a vállát. Remek. Elindultam a nappalin át egyenesen a kertbe, ahol szerencsére meg is találtam Kat társaságában, leültem melléjük és egy nagyot sóhajtottam.

- Ó, jó reggelt Tiny, képzeld, pont most ecseteltem Kat-nek, hogy tegnap elkezdtünk intézkedni a bátyáddal és három hét múlva lesz az esküvőnk, úgyhogy mára van egy időpontunk, hogy a koszorúslányruhát kiválasszuk nektek. – mondta, ami miatt felcsillantak a szemeim.

- Tehát, akkor végre meg lesz tartva az esküvő? – kérdeztem.

- Figyelsz? Három hét és Mrs. Wright leszek. – kicsit meglökött, amit most nem bántam. Azt hittem, hogy csak anya eszméjébe rögzült bele, hogy össze kéne adni őket és csak azért küldte a mappát, de ezek szerint nem.

- Katherine, te is készülj szerintem. – mosolyodtam el és kényelembe helyeztem magamat.

- Destiny, Adam meg én, mi nem. Szóval érted. – mondta, de csak megráztam a fejemet Lola-val együtt. – Reménytelenek vagytok. – nevetett fel.

- Lehet, de fél óra múlva indulunk.

- De ugye csak mi lányok? – kérdeztem reménykedve.

- Konan most veszekszik Adam-mel és Nate-tel, de szerintem Kai is lassan csatlakozik. Igazából Nate biztos jön, mert együtt kell választanunk, habár rám bízta, de szeretném ha neki is igazán tetszene.

- Felőlem jöhetnek, de akkor Ryan is. – mondta Kat gonoszul, pedig biztos vagyok benne, hogy ő az egyik személy, aki pontosan jól tudja, hogy Ryan utálja az ilyeneket.

- Nem fog eljönni. – mondta nevetve Lola, én pedig egyetértően bólogattam.

- De, ha Des is jön, vagy ha ő kéri.

- De én nem akarom. – nyafogtam karba tett kézzel, nem volt hangulatom előtte divatbemutatót tartani.

Végül sértődötten mentem fel elkészülni, persze, igazából semmi bajom nem volt. Felvettem egy fehér nyári ruhát és egy barna szandált, a hajamat egy laza kontyba fogtam és a fürdőszobában még összeszedtem a fejemet is. Visszamentem a nappaliba és leültem Dean mellé, amíg a többiekre várakoztam, a lábaimat a srác ölébe helyeztem, ő pedig elkezdte masszírozni.

- Csicska hopp. – nevetett Dominic és megrázta a fejét.

- Na, ezt nem mondjuk ki hangosan, tudjuk amúgy is. – nevetett fel Adam és sajnos egyikünk sem tudta visszafojtani a feltörni készülő kacagásunkat.

- Túl jóban vannak ez tény, de most már megvilágosodtam, kösz Adam. – lihegett Zack és lefordult inkább a földre és ott folytatta a röhögését.

- Destiny, beszélnünk kell. – jelent meg a mindig fagyos Ryan és ez most sem volt másképp. Az arca érzelemmentes volt és hol engem, hol a lábamat nézte, ami még mindig Dean ölében pihent. Zsebre dugott kézzel várt, amíg megmozdulok a szemei pedig szinte már feketék voltak. Történt valami? Lassan felkeltem a kanapéról és hagytam, hogy kézen fogva húzzon be a konyhába, ahol nem volt senki.

- Mi az? – kérdeztem felé fordulva, mire ő csak felmordult.

- Nem akarom, hogy Dean-nel barátkozz, nem akarom, hogy a közelében legyél. Nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. – mondta ridegen és egyhangúan. Először csak értetlenül néztem rá aztán felnevettem.

- Ryan, ő jó fej és nem akar tőlem semmit, ahogy én sem tőlem és már megváltozott, vagy csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel és a számba haraptam, hogy visszatartsam a nevetésemet. Elfordította a fejét és a száját is jó erősen összezárta, eleresztettem a röhögésemet és mikor durcázva elindult volna megfogtam a kezét majd egy puszit nyomtam az ajkaira. – Nincs miért annak lenned. – suttogtam az ajkára és még egy puszit nyomtam rá.

- Ezzel nem fogsz lekenyerezni. Ha továbbra is rajtad fog lógni, akkor szétloccsantom az agyát, te az enyém vagy világos? – kérdezte, de hirtelen felment bennem a pumpa és eltoltam magamtól.

- Nem vagyok egy tárgy, amiről így beszélhetsz! Nem vagyok a tiéd, és ha így folytatod, akkor soha nem is leszek! – mondtam neki és otthagytam. Újragondoltam, hogy miket is mondtam aztán fejen csaptam magamat. Honnan gondoltam valaha is, hogy érdeklem? Az elmúlt napokat átismételve konkrétan jogom van azt feltételezni, hogy csak játszadozik velem. Morogva mentem be az előszobába és elkezdtem felvenni a szandálomat, mivel nem óhajtok itt nyomorogni majd. Amint végeztem belenéztem a tükörbe, egy nagyot sikítottam és nem, nem azért mert olyan csúnya vagyok. A hátam mögött lévő falon egy hatalmas fekete pók mászkálgatott, majd megállt és engem nézett. Többen is kiszaladtak hozzám, köztük Ryan is és nem értették, hogy mi van.

- A falon. – motyogtam és arra böktem mikor már Eric háta mögött voltam.

- Jesszuska! Tüntessétek el! – visított fel lányos hangon Dean majd bespurizott a nappaliba. Ryan megfogta egy zsebkendővel, majd gonoszan mosolyogva felém fordult.

- Eric, nem kell védened. – mosolygott tovább, de én nem akartam, hogy ez a sziklatömb elálljon előlem, csak pont ez a baj, hogy ő erősebb nálam. – Destiny, nem köszönsz neki? Csak egy puszit. – mondta és felém nyújtotta, mire megint sikítottam, de nem tudtam mozdulni, mivel John, a másik szikladarab lefogott. Ryan egyre csak közeledett én pedig már a pánikroham peremén álltam.

- Kérlek, ne csináld. – suttogtam és a fejemet jobbra meg balra rángattam

- Miért ne csináljam? – kérdezte és megállt egy pillanatra.

- Mert Lola letépi a szemed fényét. – próbáltam rá hatni tudván, hogy a drága sógornőmtől fél, de ez most nem jött be.

- Hát persze, mondj jobbat. – forgatta meg a szemeit.

- Én…

- Te mi? – kérdezte és már alig két méter volt köztem és a pók között.

- Bocsánat, hogy előbb kiakadtam és ígérem, megteszek bármit, csak ne gyere közelebb. – szinte már sírtam és oda se mertem nézni. Már csak azt éreztem, hogy John elenged és Ryan keze a derekamra simult, ahogy az ajkai is az enyémekre tapadtak. –Ne csináld ezt többet. – suttogtam a szájára miután elváltunk.

- Ne csókoljalak meg? Oké. – mondta és ellépet tőlem.

- Nem erre gondoltam, de oké, úgyis kibírom a csókjaid nélkül. – rántottam meg a vállamat.

- Hát persze. – nevetett fel. – Úgy vágysz az ajkaimra, mint sivatagban a vízért. Egy órát sem bírnál ki úgy. – összefűzte a karjait a mellkasa előtt és nekidőlt a falnak. Fogalmam sincs, hogy hová lett a pók, de szerintem nem is akarom tudni.

- Hetekig bírnám a csókjaid nélkül. – ezért az érintései nélkül valószínű, hogy enyhén kiakadnék, hisz már ha csak hozzám ért úgy éreztem, hogy felgyulladok és elrepülök innen.

- Legyen. Ha egy hétig kibírod, hogy ne csókolj meg, akkor lehet egy kívánságod, amit szó nélkül megteszek, de ha én nyerek, akkor egy egész napig azt csinálod, amit mondok. – ajánlotta fel.

- Oké, csak még egyet előtte. – oldalra pillantottam és reméltem, hogy megkapom. Felnevetett, aztán közelebb lépet és olyat mutatott, amitől a térdeim megrogytak és, ha nem fog meg akkor összeesek. A mocskos, most mutatta meg, hogy mekkora csókkirály, hogy szenvedjek. Na de egy hét az nem sok idő.

- Véged lesz. – mosolygott rám, mire egy nagyot nyeltem, mert igaza volt, már most meg akartam újra csókolni. Be kellene fejeznem ezt az egészet, amit vele csinálok, és most itt az alkalom, mert a csókjaival nem fog elbizonytalanítani.

- Mit csináltok? – Nate felvont szemöldökkel nézett minket már ki tudja, hogy mióta, ezért ellöktem magamtól Ryan-t és kimentem a ház elé. A bátyám utálná azt a tudatot, a kész tényt, hogy Ryan és én, már azt is rossz szemmel nézte, hogy egy szobában alszunk. A többiek is kiszállingóztak a házból és legnagyobb meglepetésemre az érintett srácok is kicammogtak, de leginkább Adam döbbentett le, hogy mennyire is izgatott.

- Jó vásárlást srácok, én addig helyrepofozom a maradék idiótát és beszélek Dominic-kal. – Ashley megállt az ajtóban és úgy intett nekünk, a fiainak pedig egy-egy puszit adott. Hihetetlen, hogy az a két fapofa mennyire nyugodtabb így, hogy már az anyukájuk is itt van. Lehet a miatt lettek ilyenek, hogy Ashley-t elrabolták és bár még a nőn még mindig látszódnak a verés nyomai, boldog és hálás, nincs semmilyen lelki traumája.

Két autóval indultunk el és igyekeztem nem Ryan-nel utazni, ezért inkább a fiú-lány csoportosításnál maradunk. Az anyósülésre ülhettem Konan mellé, de igazából csak csendben figyeltem az utat, olykor pedig elmosolyodtam Lola izgatottsága miatt.

- Amúgy Ashley miért beszél Dom-mal? – kérdezte Hayley és előre dugta a fejét majd Konan-re pillantott.

- Mert el kell kapnunk Ian-t, aki fogva tartotta Ashley-t és az esküvő után kezdjük a nyomozást és megyünk utána. Ryan csak bosszúnak hívja. – magyarázta a kék hajú lány, egy nagyot nyeltem, de nem mozdultam. Ha ez tényleg egy bosszú az fel fogja emészteni Ryan maradék kedvességét is, amit felém mutatott. Ha teljesen a sötétségbe fog fordulni, akkor nem tehetünk semmit, mert nem fogja hagyni, egyedül az anyukája lesz képes egy kis pozitív érzelmet kicsikarni belőle, de én akkor már nem akarok a közelébe sem lenni. Megint rajtam vezetné le a dühét.

- Muszáj lesz Hayley-t és Destiny-t beleavatni mindenben és megtanítani dolgokra. – mondta Kat, mire sóhajtottam egyet.

- Rendben, de kérlek, a mai nap szóljon a ruháitokról. – felszólalt ez ügyben Lola is, amit természetesen megtettünk neki, hisz ő a menyasszony, de ez eddig még nem esett le neki szerencsére.

Végre megérkeztünk az egyetlen szalonhoz, ahol tudunk ruhákat nézni, ezért izgatottan pattantam ki a kocsiból és már a bejárat előtt voltam. Mi lányok többségben voltunk, mivel Dominic ugye otthon maradt ügyeket intézni, meg állítólag neki van öltönye, ezért csak a nyakkendőt kell megvenni neki és ahhoz nem kell jelen lennie. Konan kicsit csalódott volt, hogy a férje nem jött megnézni őt a csini rucikban, de gondolom ő már megjárta ezt egyszer a saját esküvője előtt, ezért nem hibáztatom.

- Amúgy miért nem lehet Dean a kísérőm? – kérdeztem felvont szemöldökkel Lola-t, hisz ő sem kedveli azt a tudatot, amit a bátyám.

- Kat erőszakhoz folyamodna. – rántotta meg a vállát Lol és benyitott az üzletbe.

- Mindig csak Dean, unom már ezt a témát. – morogta Ryan, de meghallottam, ezért egy kihívó mosolyt ajándékoztam neki.

- Na, gyerünk befelé galambocskáim. – mondta Kai és elkezdett befelé tolni, hogy aztán a srácokra lehessen zárni az ajtót, persze Kai nem ezért tette amit, hanem mert le akart ülni. – Na, ne már. – sóhajtott fel és Hayley-nél kezdett el próbálkozni, aki inkább odajött hozzám.

- Ha folytatja, még megsajnálom. – motyogta és szomorúan nézett barátja felé. Felkuncogtam és átkaroltam a vállát.

- Hidd el, megérdemli ezt most. Szenvednie kell mind a kettőnek. – mosolyogtam rá és Ryan felé böktem. Egy nagy sóhajtással beleegyezett, aztán a történéseket figyeltük.

- Nos, akkor négy koszorúslányod lesz igaz? – kérdezte egy szőkés hajú nő, körülbelül harminc éves lehetett.

- És a ruhákhoz kell négy nyakkendő, na meg öltönyök. – mondta Lola helyeslően és ránk nézett, képzelem mire gondolhatott, de nem tehetek róla, hogy ennyire ellentétes a természetünk. Felmentünk az első emeletre, ugyanis háromemeletes ez az épület és mindegyik emeleten két szoba van, ahol a vásárlók leülhetnek és próbálhatnak. A kettes szobába mentünk be és a fiúk gyorsan le is ültek a fotelekbe.

- Uraim, arra gondoltam, hogy maguk lehetnének az elsők, hisz hamarabb meglesznek. – mondta a nő, akinek nem figyeltem a nevére, ahogy Hayley sem, hisz beszélgettünk, mint anno a suliban is.

- Ne már, most ültünk le. – sóhajtott fel Nate, mire megráztam a fejemet. – Oké, Kicsikém, én eldöntöm, hogy a srácoknak mi legyen, te pedig a lányoknak oké? – pattant fel a bátyám mire megforgattam a szemeimet. Idióta.

- Nem Nate, ez közös döntés lesz, és nem érdekel, ha véres csata lesz, együtt fogjuk eldönteni! Egyébként én a srácoknak a klasszikus, egyszerűre gondoltam, úgyse szerettek kiöltözni. – mondta magabiztosan Lola, ami megmosolyogtatott. Legalább ő talpraesett, velem ellentétben.

- Ó, szóval te vagy a vőlegény. Lent el is felejtettem megkérdezni, hogy ki az. Tracy vagyok, már hat éve ebben a szakmában dolgozom. – nyújtotta a kezét Nate-nek, aki elfogadta udvariasan.

- Nate. Amúgy nekem és szerintem a srácoknak is megfelel a szokásos egyszerű, a nyakkendő meg akkor gondolom a végén. – sóhajtott fel, a többiek pedig csak bólogattak. Talán még sem lesz olyan nehéz ez.

- Rendben, akkor szólok a kolléganőmnek, hogy az elküldött méretekben hozza. Na és akkor koszorúslányok. Elképzelés? – kérdezte Tracy és végigmérte Adam-et, meg Ryan-t is. Kat-tel összenéztünk és csak szúrósan pillantottunk a nőre. Oké, hogy idősebb, de ne már, még a srácoknál is vénebb.

- Azt akarom, hogy ragyogjanak, hiszen fontosak nekem, főleg az én kis fő koszorúslányom. – húzott magához Lola és megölelgetett. – Szeretném, ha ez a nap nekik is különleges lenne.

- Viszont nekik ugye nem akarunk habos-babos ruhát. Mármint ezt beszéltük meg. – szólt közbe Nate is.

- Igen, inkább valami A vonalúra, vagy sellőfazonra gondoltunk. Színben pedig valami barna árnyalatú bézs. – ezzel be is fejezték az elképzelésüket.

- Mi a keret? – kérdezte és máris úgy éreztem magam, mint azokban az esküvős sorozatokban. Régen mennyire imádtuk őket Hayley-vel, folyton azokat néztünk és majdnem az összes ruhára igent mondtunk.

- Hát, nem is tudom, igazából, ha egy ruha nagyon tetszik, akkor kiadom rá azt a pénzt, csak legyen tökéletes, ahogyan a menyasszony szeretné. – mondta Nate és láthatólag ezt Lola nem tudta, hisz eléggé meglepődött. Tracy bólintott, leültette a menyasszonyt, minket pedig a folyosón lévő öltözőkbe terelgetett. Pár perc várakozás után beadott nekem egy ruhát, ami egy feszülős pánt nélküli ruha volt, ami a bal mellemtől a ruha aljáig négy vonalban összehúzott volt. Túl egyszerű az elképzeléseknek, viszont mindent meg kell nézni, de ez fárasztó menet lesz. Nem vettem vissza a szandálomat, hanem mezítláb léptem ki a folyosóra majd egyszerre mentünk vissza a szobába és középre álltunk.

- Katherine, ugye? – kérdezte Tracy, mire bólintott egyet. – Katherine-en egy hosszú középbarna színű A vonalú szatén ruha van, mert említetted, hogy azt szereted Lola, ezért olyanokból válogattam inkább. Lola bólintott, de nem láttam az arcán, hogy tetszene neki.

- Túl egyszerű. – motyogta.

- Rendben, Hayley-n egy elől rövid, hátul hosszú szatén barna ruha van, ami félvállas, mint láthatjátok és a pánt csipkéből van. – ez mikor tanulta meg a neveinket? Mindegy, nekem Hayley ruhája sem volt olyan, mint amilyen megkaphatná a tökéletes jelzőt.

- Szeretem a csipkét, de elsősorban inkább valami csillogóbbat, ragyogóbbat, feltűnőbbet szeretnék. – mondta Lola, Nate pedig csak bólogatott ott.

- Nekem Konan ruhája tetszik, igaz rövid és hosszút szeretnénk, de az a csillogás már tetszik. – mondta bátyám, Kai pedig már majdnem elaludt.

- Igen, tudom, hogy a hosszú az elképzelés, de azért ilyenkor az elképzeléstől másabb ruhákat is be szoktunk mutatni, hogy a döntés biztosabb legyen. – mondta Tracy, mintha minden egyes nap elmondaná ezt a szöveget, annyira monoton volt.

- Destiny ruhája egyébként tetszik, de nem az eksüvőmre, inkább csak váltóruhájának. – Lola gondolkozni kezdett, de láttam, hogy hamar elveti az ötletet.

- Túl rövid, rá csak hosszút adjon. – mondta hidegen Ryan, amin nem csak nekem maradt tátva a szám.

- Most fejezd be. – motyogtam magam elé.

- Nem félek tőled Destiny, de ilyen rövidben nem lehetsz. – egy nagyot sóhajtottam, hogy elengedjem a dühömet, ami nehezemre esett, de nem akartam elrontani ezt a napot Lola-nak, ezért inkább csak visszamentem az öltözőbe.

Már az ötödik körre próbáltuk a ruhákat, tehát már a huszadik fajta ruhát is be fogjuk mutatni. Az eddigiek kezdtek közelíteni és egy volt, ami mindenkinek tetszett, de Ryan szerint túlságosan kivágott volt és nem vehetem fel. Komolyan kinyírom, de akkor lassú halála lesz az biztos. Egy teljes csipkeruha van rajtam, elszórva pedig kristályok voltak, de ez nekem se tetszett annyira, de felvettem. Ismételtem a szoba közepére álltunk, de a derekam már majdnem leszakadt.

- Ez az! – visított fel Nate és Lola egyszerre, majd Hayley-re mutattak. Szegény lány hirtelen azt se tudta, hogy mi van, de ezek szerint megtaláltuk a tökéleteset, hisz a fiúknak is tetszett, még Ryan-nek is. Barna színe volt a ruhának a mell része pedig csak kristályokból állt. Természetesen pántos volt, de hátul nagy volt a kivágása, viszont a pántok hátul meg voltak hosszabbítva a derek részig, ami külön állt a ruhától. Sellő fazonú volt és még uszálya is volt, ami tüllből állt. Végre megvolt.

Visszaöltöztünk a ruháinkba, amíg Tracy megmutatta az öltönyöket és a nyakkendőket a srácoknak, igaz mikor már beértünk a szobába akkor a csokornyakkendő volt a téma, ami lezáratlan maradt. Ez a kis kaland pedig két és fél órás volt, ami teljesen kimerített.

Hazafelé a felállás megmaradt a két kocsinál, mi pedig hamarabb haza is értünk. Amint beértünk elterveztem, hogy eldőlök a kanapén, de ez nem jött össze, mivel Ashley egy szőke hajú, állapotos lány mellett ült és beszélgettek.

- Ő kicsoda? – kérdezte kedvesen Lola és a kezét nyújtotta a lány felé. – Lola vagyok, szia.

- Tammin, szia. – mosolygott félénken majd felénk nézett.

- Ó, hány hónapos a babuci? – kérdezte Konan és szinte könnyezett, hogy terhes nőt látott. – Egyébként Konan vagyok.

- Tizenöt hetes, nemrég értem át a második trimeszterbe. – mondta Tammin, aztán felcsillantak a szemei. – Hé, Kat, hogy vagy? – kérdezte mosolyogva, de a szőke ciklon csak ledermedve állt és nézte a lány hasát, ami már kezdett gömbölyödni. Kat leengedte a kezeit és ledobta a táskáját is, majd könnyes szemmel nézett rám. Mi történik?

Nagy hangzavar töltötte ki ezt a csendet, ami egyértelműen a most érkező srácok miatt volt. Egyesével léptek be a nappaliba, aztán mindannyian kicsit lefagytak, amint észrevették Tammin-t és ugyan olyan fejjel néztek rám, mint Kat az előbb. A szívem egyre gyorsabban kezdett el verni és nagyon féltem valamiért, csak reméltem, hogy egy kedves régi barát ez a csaj és semmi több, főleg nem Ryan életében.

- Tammin, hát te? – kérdezte az a rideg hang, amit annyira szerettem hallgatni, olyan nyugtató volt, de most behunytam a szemeimet és csak reménykedtem, hogy ettől függetlenül még egy barát.

- Beszélnünk kell négyszemközt. – jelentette ki félénken a lány, mire nyeltem egy nagyot és hagytam, hogy Ryan alig egy milliméterre menjen el mögöttem a csajjal az emelet felé. Ráharaptam az alsó ajkamra és próbáltam a sírást visszatartani, hisz nincs jogom kiakadni, nem vagyunk együtt, még csak nem is vagyunk szeretők sem.

- A többiek is hallhatják, hisz utána úgyis elmondanám Kat-nek, ő pedig a lányoknak, a lányok pedig a srácoknak, szóval hanyagoljuk a felesleges köröket. – Ryan megtorpant a lépcső előtt és úgy fordult vissza.

- Mi? Ö, rendben. Figyelj, mint látod, terhes vagyok, ez a tizenötödik hét. – mondta Tammin, én pedig idegesen toporzékoltam. Adam fogott le hátulról, a karjait a vállaimon keresztül nyújtotta előre és fonta össze őket, így egyhelyben tartott.

- Mondj valami újat is, mivel van szemem. – nem akartam hallani, ami utána következhet, mert féltem, de nem is tudom, hogy mitől.

- Ez a te gyereked is. – mondta ki Tammin. Összeszorítottam a szemeimet és a számat, Adam karjaiba kapaszkodtam meg, de a könnyeimet már nem tudtam visszatartani. Kinyitottam a szememet és csak Ryan-t néztem, aki ugyanúgy engem kémlelt a gyönyörű, utálatos szemeivel.

- Ez biztos? – kérdezte, de még mindig engem nézett, ahogy összetörök egy kicsit.

- Igen, három hónapja fejeztük be azt a rövid kis kalandunkat és legutóbb másfél hónapja voltam együtt mással, de akkor már voltak reggeli rosszulléteim. – kitörtem Adam szorításából és az udvarra mentem, egyenesen a kert közepébe, ahol lerogytam végre és sírtam. Tehát innentől kezdve vége annak, ami köztünk volt Ryan-nel, bármi is volt az. A gyerekével kell lennie.