8. rész - Az elrabolt nő

Destiny Rose Wright

Egy falatot sem tudtam enni a vacsorából, egyszerűen féltem a holnap reggeltől, pedig most aztán tényleg egy dologra kellett, hogy koncentráljak, mégpedig, hogy a terv működjön. A tányérom üres maradt, nem kívántam a gyümölcslevest, ahogy semmi mást sem. Nem kértem elnézést, csak felálltam az asztaltól, inkább kimentem a kertbe, a friss levegőre és leültem a fűre. Az ilyen „mi lesz ha” dolgok jártak a fejemben, például, hogy Ryan egész végig csak átvert és tényleg oda fog adni azoknak az idiótáknak, akik elrabolták már lassan egy éve az anyukáját. Nem tudom, hogy milyen érzés lehet ennyi időre elveszteni a szeretteidet, úgy, hogy tudod, hogy még élnek csak bántják őket. Alapból azt nehéz volt elviselnem, hogy a legjobb barátnőmet elveszíthetem és az csak egy nap volt. Idegesen néztem fel az égre, majd inkább a térdeimre hajtottam a fejemet. Ez így nem jó, össze kell szednem magam valahogyan. Mit fognak velem tenni? Megerőszakolnak? Kínoznak? Vagy már egyből meg is ölnek?

- Tiny, úgy ismerlek, mint a tenyeremet. Ne agyalj ezen. – ült le mellém Hayley, de nem tudtam ránézni, csak a papucsáról ismertem fel, na meg a hangjáról. – Én azt hiszem, bízom Ryan-ben, mert nem hagyott egyedül téged mikor a legnagyobb szükséged volt valakire. Félek én is, de Adam, Nate és Kai is jelen lesznek a cserénél, vagyis háttérben, és ha már Ryan-ben annyira nem is bízol meg, de a bátyád nem fogja hagyni, hogy bárki is elbassza a tervet. – ez kellett, igaza volt. Emlékeztetett, hogy nem csak Ryan meg én leszünk ott, hanem szinte mindenki, majdnem hogy húszan.

- Igazad van. – felnevettem kicsit és megdörzsöltem az arcomat.

- És ha a többiek nem is, én foggal-körömmel fogok harcolni érted, Kai már megtanította, hogyan kell használni a pisztolyt. – pirult el, de azért büszkén jelentette ki. Látszik, hogy még kicsit össze van zavarodva, de ő mindig is földhözragadt típus volt, nem szállt el a depresszióval.

- Enned kellene pár falatot. – rideg volt, mint ahogy mindig, mikor nem négyszemközt voltunk. Hayley megsimította a vállamat, majd felállt és inkább bement. Fogalmam sincs, hogy mennyit hallhatott Hay beszédjéből, de nem akarom tudni. Én is felálltam és be akartam volna menni, ha nem állja el az utamat. Egyik kezével a derekamat fogta, míg másikkal az arcomat, de én csak oldalra néztem el. – Ne kételkedj bennem. – mondta egyszerűen majd megcsókolt. Akaratlanul húztam közelebb magamhoz, hisz boldog voltam, amiért most nem akart egyedül hagyni. Eltolt magától, majd a szemeimbe nézett, hosszan és mélyen, az ajkaim elnyíltak egymástól és úgy néztem bele a barna íriszeibe és attól a pillanattól kezdve kicsit jobban bíztam benne. Elengedett majd bement a házba, én pedig követtem, mintha ezt akarta volna elérni az előbbi szemkontaktussal. Visszaültem az asztalhoz és bár levest még mindig nem ettem, de gyros tálat igen. Felajánlottam, hogy elmosogatok, ezzel is húzva az időt, hogy elinduljunk, de állítólag Dean már rég megígérte, amiről szerintem ő is akkor hallott először. Ryan lehozta a már összepakolt táskát és csak engem várt. Dörömbölő szívvel öleltem meg bátyámat, aki csak megígérte, hogy minden rendben lesz. Kiskoromban is mindig ezt mondta, ha épp vihar volt, vagy csak rosszat álmodtam, aztán ott maradt mellettem és megvárta amíg elalszom, ezért most is bíztam benne, ahogy eddig.

- Pár óra múlva találkozunk. – mondta Hayley miután megölelt. Kat csak mosolyogva nézte, ahogyan Ryan mellé lépek és felveszem a fekete tornacipőmet, majd a kezemet akaratlanul is Ryan-ébe csúsztattam, ő pedig hagyta.

- Nem lesz semmi baj. – kiáltotta utánunk Konan.

- Még jó, hogy nem lesz, mert akkor Ryan pöcséből elefántot csinálok. – morogta Lola, amin felnevettem, főleg, mert az említett elfintorodott, tehát kicsit berezelt tőle. Nagyon helyes. Ryan bedobta a táskát a csomagtartóba, majd beült a vezető ülésbe én pedig mellé. Ez csak egy éjszaka vele, már kétszer is aludtunk együtt és semmi gond nem volt.

A negyed órás utat csendben tettük meg, de jól esett ez a csend, mellette nem érzem azt, hogy folyton beszélnem kellene. Kiszálltunk a kocsiból, kivette a táskát, majd kézen fogva mentünk be a motelbe.

- Egy kétszemélyes szobát szeretnék egy éjszakára. – mondta Ryan, semmi köszönés, semmi sem, csak bele a közepébe, én azért elmormoltam egy halk üdvözlést.

- Kérem töltsék ki ezt a papírt és adom a kulcsot. – mondta a srác. Ezek szerint itt nem illik köszönteni a vendégeket. Ryan gyorsan két hamis adatokkal teli papírt adott vissza, amiket most gyorsan kitöltött, aztán megkaptuk a kulcsot. Tizenhetes szobába mentünk, ami a földszinten volt és nem volt nagy szám, csak egy franciaágy, tévé, kis hűtő és egy külön fürdőszoba. Mindegy, aludni jó lesz, hajnalban kelünk úgy is. Igazából már nagyon fáradt voltam, ezért bóbiskolva néztem, ahogy Ryan leveszi a felsőjét, majd egy székre dobja.

- Menj, zuhanyozz le, aztán pihenj. – mondta miközben leült az ágy sarkára és valamit igazgatott a kezében, de én csak eldőltem és a fejem egyenesen az ölében landolt.

- Az az opció nem játszik, hogy a zuhanyzó jön el hozzám? – kérdeztem nyűgösen és esküszöm, hogy megint felnevetett, a szívem pedig kihagyott egy ütemet ettől a hangtól.

- Destiny, ne akard, hogy én magam vigyelek el odáig. – próbált komolynak tűnni, de nem ment neki, ami nekem nagyobb erőt adott.

- Pedig nagyon fáradt vagyok. – sóhajtottam fel, majd inkább felkeltem az öléből és a táskába kezdtem kutakodni a pizsamám után, ami még mindig a szokásos volt. Amint meglátta a kezemben a számára ismerős anyagot, egyből felpattant és betuszkolt a fürdőszobába, de bent maradt velem. Kivette a kezemből a pólóját és a bugyimat, amit lerakott a mosdókagyló szélére, aztán megfogta a pólóm alját, de nem értettem mit akart, mármint oké, hogy vetkőztetni engem, de miért?

- Na, ilyenkor hol van az a híres nagy szád? – kérdezte egy fél mosollyal, majd a kezeimért nyúlt és feltartotta őket a magasba. Újra a pólóm aljához nyúlt és most le is húzta rólam a lenge anyagot. Egy nagyot nyeltem, ahogy jól szemügyre vette a felsőtestemet, utána pedig a rövidnadrágom gombjához nyúlt, amit kipattintott és lehúzta a cipzárt. Beharaptam az alsó ajkamat és vártam, hogy mikor tolja le a nadrágomat. – Lazulj el, semmi olyan nem fog történni, amit te nem akarnál. – mondta és egy puszit nyomott az arcomra. Tehát együtt fogunk fürdeni. Meztelenül. Jézusom, ha én ezt túlélem, akkor mindent. Végigsimítottam a felsőtestén, ami olyan jól ki volt dolgozva miközben ő már le is varázsolta rólam a nadrágomat. Kiléptem belőle majd a kezeim megálltak az alhasánál. Érdeklődve nézett rám, én pedig erőt vettem magamon és letoltam a fenekéig a mackónadrágját. Zavartan elfordultam és inkább megfogtam a zuhanyrózsát majd kinyitottam a meleg vizet és beállítottam a hőmérsékletét, ám arra nem számítottam, hogy Ryan addigra megszabadult az utolsó textildarabtól is. Az ajkaim elváltak egymástól, de nem mertem máshova nézni csak az arcára, felnevetett, majd elzárta helyettem a vizet és maga felé fordított, majd egy gyors mozdulattal, a bal kezével kikapcsolta a melltartómat, amit egyből le is vett rólam és a szemeit a melleimen legeltette. Természetesen zavarba jöttem, de hagytam, hogy a bugyimat is levegye rólam.

- Tehát eddig tartana a jégszívű William-nek levenni a lányokról a bugyijukat? – kérdeztem egy kis mosollyal az arcomon.

- A találkozás utáni két másodpercben már a földön hever mindenük. – mondta és már le is csapott a nyakamra. – Gyerünk Destiny, ha a barátnőm akarsz lenni, akkor oldódj fel. – suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg, de még levegőt venni is elfelejtettem.

- Mi? – kérdeztem halkan, szinte én alig hallottam meg a saját hangomat.

- Tudom, hogy ezt akarod. – mondta és beszállt a zuhanyzóba, én pedig követtem, mert magával húzott. Visszarakta a zuhanyrózsát a helyére, majd a derekamnál fogva közelebb húzott magához. – A tested… - suttogta. Lehajtottam a fejemet és a homlokomat a mellkasának döntöttem, de ekkor megláttam a férfiasságát, amitől egyből zavarba jöttem és inkább a szemeibe néztem, az ennél sokkal kevésbé kínosabb. – Szeretem mikor zavarba vagy, olyankor a nagy szád elhagy téged. – hirtelen hátat fordítottam neki, mert ez így egyszerre talán kicsit túl sok volt. Kapkodtam a levegőt és ezen az sem segített, hogy a kezeit az alhasamhoz csúsztatta, az állát pedig a vállamra helyezte. – Sose fordíts hátat egy magamfajtának Destiny. – mondta és egy puszi után elengedett. Oké, ideje lenne megnyugodnom, ez csak Ryan és azt mondta, hogy semmi olyan nem fog történni, amit ne akarnék. Vettem egy nagy levegőt, majd felé fordultam és egyből megcsókoltam. Mindkét kezemmel az arcát fogtam, ő pedig meglepettsége miatt később reagált, de aztán az egyik keze a derekamra tévedt, míg a másik a hajamba. Most nem volt senki, aki megzavarhatott volna minket, csak élveztem, ahogy a borostája szúrja a tenyereimet, ő pedig a már csurom vizes hajamat tépi kicsit.

- Will. – suttogtam a szájába, de mintha kikapcsolták volna az érzékszerveit, csak a homlokát az enyémnek nyomta és csukott szemmel lélegzett.

- Egy zárt szív maximum egy olyan zárt szívet tud vonzani, mint ő maga, aki nem tud szeretni és nem tud szeretet sem kapni. – motyogta. Eltoltam magamtól és értetlenül néztem rá.

- Miről beszélsz? – a hangom éles volt és magabiztos, talán, csak mert megéreztem, hogy milyen lenne elveszíteni őt.

- A te szíved nem olyan Destiny. – mondta, mire megráztam a fejemet.

- Ez hülyeség. Honnan veszed, hogy az én szívem milyen?

- Des, folyton mosolyogsz, és pozitív vagy, te nem ebbe a világba való vagy, mert szerető családban nőttél fel barátokkal. – mondta, mire megráztam a fejemet.

- Te is szerető családban nőttél fel barátokkal. És attól, mert mosolygok és pozitívnak látszom, attól még nem vagyok olyan. A szüleim évek óta csak veszekedni tudnak, kiskoromban mindenért én kaptam és képzeld több százszor átvertek már és egyedül hagytak, soha nem adta meg senki azt a lehetőséget, hogy kötődhessek valakihez és nem csak úgy, mint a barátja. – motyogtam és inkább a tusfürdőért nyúltam, mert nem akartam tovább ezt firtatni, csak azt akartam, hogy tudja, nincs egyedül. Elkentem a testemen a folyadékot és próbáltam nem bepucsítani neki, mivel az elég érdekes lenne, de talán neki leginkább.

- Ezt miért nem mondtad eddig? – kérdezte halkan. Felegyenesedtem teljesen és csak sóhajtottam egyet. Nem szeretnék veszekedni vele, ezért csak hallgattam és nem vágtam oda a fejéhez, hogy azért, mert esélyünk se volt egy kicsit is megismerni egymást. – Destiny.

- Váltsunk témát. – ráztam meg a fejemet és szembe fordultam vele, levette a zuhanyrózsát és csak rám folyatta a vizet, hogy a tusfürdő lejöjjön rólam rendesen. Nem tudtam megállítani a kezeimet, a kidolgozott felsőtestére raktam azokat és végigsimítottam a kockákon, majd fel, egyenesen a mellkasán át a nyakáig. – Nem szeretnék veszekedni. – suttogtam. Visszarakta a zuhanyrózsát és megfogta az arcomat, a szemeibe néztem ma már sokadjára, és akkor láttam, meg, hogy elmosolyodott egy kicsit. A kis nevető ráncok a szeménél és a szájánál sokkal helyesebbé tették őt, én is elmosolyodtam kicsit és egy puszit adtam az arcára.

- Oké, mindjárt fel fogok durranni. – jelentette ki. Hátrébb álltam tőle és félve, de lefelé néztem és megláttam a merevedő férfiasságát, egy nagyot nyeltem majd elkezdtem felé nyúlni, de Ryan megfogta a kezemet. – Nem várom el tőled. – motyogta, ahogyan a csuklómat szorította.

- De szeretnék rajtad segíteni. – teljesen zavarba jöttem, ezért már a szemébe se tudtam nézni. Kínosnak éreztem a kijelentésemet, de komolyan gondoltam, viszont biztos voltam benne, hogy ő akkor sem fogja hagyni.

- Akkor csak maradj még bent velem, esetleg még ez. – mondta és a kezembe nyomta a tusfürdőt. Egyből levágtam, hogy mit akart, ezért bólintottam egyet és a kezembe nyomtam egy kicsit a folyadékból, amit először hátán kentem szét. Addig simogattam és masszíroztam, míg teljesen be nem habosodott a tusfürdő, majd lefolyattam róla, szembe fordult velem és egy apró puszit nyomott a számra.

- Nehéz visszafogni magad? – kérdeztem halkan miközben egy újabb adag tusfürdőt nyomtam a kezembe, ezzel kifosztva a motelt, bár a kis csomagokat úgyis hazaviszem.

- Könnyebb volt mikor háttal álltam neked. – motyogta. – De nem fogok semmit tenni. – egy apró mosoly kúszott az arcomra és végigpusziltam az arcát, egyenesen le a nyakáig, a kulcscsontjánál kicsit elidőztem, de azt hiszem nem bánta, aztán áttértem a mellkasára, ahol befejeztem az utamat. Több puszit is adtam utána az arcélére, ami nagyon tetszett neki, csak nekem nem, mert egy idő után fájt lábujjhegyen állni. Visszaereszkedtem a talpamra és a mellkasára kentem a tusfürdőt, onnan pedig bekentem a vállát és a karjait is egyesével, de én nem bírtam sokáig átkaroltam a nyakát és egész testemmel hozzápréselődtem, ezért férfiasságát a hasamnál éreztem, mire mindketten felnyögtünk. – Miért csinálod ezt Des? Jézusom. – sóhajtott fel és hátradöntötte a fejét, mindeközben az alhasam durván elkezdett bizseregni. – A francba Destiny. – felnyögött, majd rám nézett. A szívem zakatolt miközben a kezeivel megérintette a melleimet, amitől még inkább csak sóhajtoztam. Egyik keze lentebb vándorolt és megérintett, ott lent. – Felizgultál. - jelentette ki, amit én is pontosan jól tudtam.

- Ryan. – szóltam rá, mikor nem csinált semmit, csak engem nézett, aztán pedig a testemet. Kezdtem félni ettől a tekintettől, szinte felfalt a szemivel, lehet nem tudja magát visszafogni.

- Menj ki. – a hangja sokkal mélyebb volt a kelleténél, ezért nyeltem egyet, de nem tudtam megmozdulni. – Kérlek Destiny, nem akarlak bántani. – suttogta, mire bólintottam egyet és kiszálltam mellőle. Az egyik törülközőért nyúltam és jól felitattam a vízcseppeket, majd a hajamra csavartam és felvettem a pólóját meg a bugyimat. Megtöröltem a hajamat, majd a törülközőt a földön hagyva léptem ki a szobából. A lábaim remegtek és nem tudom miért, de sírtam. Szipogva ültem le az ágyra és vártam Ryan-t, de csak körülbelül negyed óra múlva jött ki a fürdőből. Egy nagyot sóhajtott és befeküdt mellém, a fejét pedig a combjaimra helyezte.

- Bocsánat. – suttogta és letörölte a könnyeimet. – Megijesztettelek? – kérdezte, mire megráztam a fejemet és beletúrtam sötét hajába, de csak akkor esett le, hogy bocsánatot kért tőlem, ezért egy nagy mosolyra húztam a számat. – Mi az? – kérdezte.

- Bocsánatot kértél. – mondtam és megsimítottam a borostás arcát.

- Pihenj, éjjel kelünk. – motyogta és lehúzott magához. Oldalra nyúltam és lekapcsoltam az éjjeli lámpát, aztán hagytam, hogy Ryan betakargasson, aztán magához húzzon majd lassan, de biztosan sikerült elaludnom.

Bizonytalan léptekkel mentem a hűvös eldugott helyen, csak egy régi csónakház volt a tó mellett. Lélekben már felkészültem a színészkedésre, nem szabad kiülnie az arcomra annak, hogy nem félek, hogy tudom, ezt csak az ellenség szívja meg. Szétnéztem, de nem láttam sehol a többieket, ami kicsit aggatott, de csak az ujjamon lévő gyűrűt forgattam kicsit. Egy fekete kristály volt, ami az anyukája egyik kedvence, de most rám bízta, hirtelen megtorpantam és csak a csónakházat néztem.

- Hé, itt vagyok. – mondta és lassan megfogta a kezemet, mintha csak húzna maga után, mivel a két biztonsági őr már figyelt minket a bejáratnál. A szemem alá és a csuklómra is sminkeltem egy lila foltot, mintha Ryan tényleg erőszakoskodott volna velem. Mikor odaértünk az őrökhöz, ő már csak a csuklómat fogta, hogy ne legyen észrevehető. Mindkét gorilla áttapogatott minket és Ryan-től elvették a fegyverét, amire számítottunk, aztán belöktek minket. Ijedten rágcsáltam az alsó ajkamat és a szívem tényleg dübörgött a félelemtől.

- Szóval eljöttél Davis és látom a kislány is itt van. – mondta elégedetten az a csávó, aki megölte az utcán azt a fiút. Egy nagyot nyeltem és elképedve néztem körbe.

- Hol van az anyám? – kérdezte Ryan hidegen. A csávó felnevetett, majd csettintett és behoztak egy nőt, akinek a fején egy zsák volt, gyorsan az egyik gorilla lekapta azt majd távozott, ezzel tudtunkra adva, hogy a főnök nincs egyedül. Elnyíltak az ajkaim mikor megláttam a hosszú, fekete hajú nőt, aki könnyes szemmel nézett a fiára majd rám. – Anya. – suttogta Ryan mintha el sem hitte volna. Szívesen átöleltem volna, vagy megfogtam volna a kezét, de nem szabadott.

- Kicsim, nem kellett volna, ne add oda azt az ártatlan lányt értem. – kérlelte az anyukája, mire egy nagyot nyeltem.

- Te fontosabb vagy nála, nem is ismerem. – mondta hidegen, és teljesen meggyőzően, szinte már komolyan is vettem.

- Mindkettő egyszerre indul el, de előtte kösd meg a lány kezét. – mondta a hajasbaba és Ryan elé vágott egy kötelet, ami már gondolatban is fájt. Hagytam, hogy Ryan rángasson, majd kicsit ficánkoltam, mintha nem akarnám, hogy megkössön, de végül sikerült egy elég erős csomót kötnie rá. Egyszerre elindultunk Ryan anyukájával, aki nagyon le volt fogyva, és látszott, hogy meg is verték párszor. A földet nézve indultam el, nem akartam az anyukája szemébe nézni, még rájött volna, főleg mert egy gorilla oldalról követte őt és egy fegyvert fogott rá. Már az építmény közepén voltunk, de még mindig mindenki élt. Hol vannak a többiek?

Szinte végszóra borult el a gorilla, akinek a kezében a fegyver volt, gyorsan kioldoztam a csomót, amit Ryan kötött, hisz ez is meg volt beszélve, sőt többször el is próbáltuk, majd megfogtam az anyukája karját és visszafelé szaladtam a fekete hajú sráchoz. A főnök már lőtt volna, ám ekkor Kat a fejéhez fogta a pisztolyát.

- Én ezt meggondolnám tata. – nevetett fel és kibiztosította a fegyvert.

- Édesek vagytok, hogy azt hiszitek nyertetek. – nevetett fel harsányan az ember, majd gyomron vágta Kat-et, aki összegörnyedt a fájdalomtól. Ryan felvette a földről a gorilla pisztolyát és sikerült még annak az idiótának a lábába lőni. Amíg kikötöztem Ryan anyukáját, addig Kat is nehezen, de ideért, ám hátulról már lövéseket hallottunk és öt darab nagydarab ember ki is jött és felénk lövöldözött. Ryan felkapta Kat-et, de nem úszta meg golyó nélkül, ezért felsikítottam és megéreztem a könnyeimet a szemeimben.

- Rohadjatok meg. - jelentette ki Adam és Nate-tel meg Lola-val kezdtek el fedezni minket. Ryan kitolt minket, ahol Kai, Hayley és Konan már elintézték a két kapuőrt meg három öltönyös fickót. Egy autó hajtott el a kerekeit csikorgatva, tehát az az elmebeteg megszökött. Kai egyből Ryan anyukájához sietett, míg én vártam, hogy Kat-ék kiérjenek. Már Kat segített a fekete hajú srácon, én pedig egyből odasiettem.

- Jézusom. – suttogtam, mikor láttam, hogy a golyó a jobb vállába érkezett. Káromkodva rogyott le a földre én pedig csak mellette voltam és sírtam. Nem tudtam, hogy mit kellene tennem.

- Ryan, istenem, kórházba kell vinni. – szinte már zokogtam, de ő csak az ép kezével felemelte az arcomat és rám mosolygott.

- Menjünk haza, otthon el tudom távolítani. – jelentette ki Konan, mire bólintottunk és a két fekete autóhoz értünk, ahol Dean, Eric és Dominic, mint akik jól végezték a munkájukat pihentek. Bepattantunk a két kocsiba és szerencsére hamar észrevették, hogy mi van, ezért már száguldottunk is.

Adam-éknél Kat nem engedett be Ryan-hez és Konan-hez, ezért az ajtó előtt gubbasztottam és bámultam magam elé. Oké, hogy sikerült a terv, de megsérült. Végül Adam leráncigált onnan és a kanapéra ültetett, de sajgott a szívem, mert éreztem, hogy messzebb kerültem tőle és csak bőgtem és bőgtem.

- Miért nem kórházba vittük? – kérdeztem szipogva és felpillantottam a srácokra.

- Ó, jó éjjelt Hölgyem, nézze, a legjobb haveromat meglőtték és most egy golyó van a vállába, ó, semmi extra, csak igazából maffia tagok vagyunk és volt egy kis balhé, aha, tök jó. – mondta magasabb hangon Kai, mire összeszűkítettem a szemeimet és csendben néztem rá.

- Kai, elég. – bökte meg Hayley, mire a srác felsóhajtott és bocsánatot kért.

- Ha annyira okos vagy, akkor miért nem segítettél neki? Te csak kint álltál. – kiabáltam miközben elkezdtem lökdösni. – Válaszolj te idióta! Úgy is annyira tudsz mindent! – Nate fogott vissza, hogy ne lökdössem és ütögessem azt az idiótát, de a fájdalmamon nem segített.

- Des, nyugi. – suttogta Hayley, de csak megráztam a fejemet.

- Nem tudok megnyugodni. – suttogtam és eszembe jutott a közös fürdésünk, amitől még inkább csak sírtam. Lassan Ryan anyukája is letévedt és apró mosollyal elfogadta a felé kínált teát, amit én visszautasítottam. Csillogó szemekkel nézett a nagyobbik fiára és szinte le sem tudta venni a szemét róla, de aztán mindenkit megölelgetett és bemutatkozott Hayley-nek is. Nate ölelésébe szipogtam, a fejemben szinte hallottam a kattogást, ahogy múlnak a másodpercek, mégis olyan, mintha megállt volna az idő. Egy kéz simogatta meg a hátamat, ezért felé fordultam és letöröltem a könnyeimet.

- Te vagy Nathaniel húga, igaz? – kérdezte kedvesen mire bólintottam. – Ashley Davis vagyok, Ryan és Adam anyukája, bár szerintem rájöttél. – mondta mosolyogva és ismét bólintottam.

- Destiny Wrigth. – felé nyújtottam a kezemet, de ő inkább csak megölelt és a hátamat simogatta.

- Nos, Destiny, kérlek, nyugodj meg. Minden rendben lesz, Ryan nem arról híres, hogy könnyen elpatkolna. – ez a nő csupa szeretet és kedvesség és az egy év alatt nem tört össze, hihetetlenül erős.

- Igazolom. – nevetett fel Kat, aki már rég abbahagyta a pityergést.

- Én csak… Ez túl sok volt. – suttogtam és az ujjaimat kezdtem el tördelni miután elengedett az öleléséből. - De örülök, hogy ön jól van, és végre itthon van. – mondtam egy kis őszinte mosollyal.

- Ó, komolyan nem leszünk jóban, ha ezt folytatod. Kérlek, tegezz. – mondta, mire először értetlenül néztem, majd bólogattam. – Egyébként te Ryan barátnője vagy? – kérdezte, amin nem csak én lepődtem meg.

- Mi? Dehogy is. – makogtam, hisz még az igazság is kellemetlen volt az este történtek miatt.

- Persze, még nem. – nevetett Adam és lepacsizott Dean-nel. Megforgattam a szemeimet és most elfogadtam Kat-től a teát.

- Adam! Ne humorizálj, inkább szedd össze magad és szerezz feleséget! – ripakodott rá Ashley, aztán Kat-re nézett.

- Ugye, hogy megmondtam? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, máris jobb kedvem lett kicsit.

- Anya, ne már. Oké, bocsi Des. – mint egy betanított kutyus úgy viselkedett, ami számomra vicces volt.

- Nem lesz hiány esküvőből legalább. Először Lola és Nate, aztán Kat és Adam, ú, Katherine, ugye lehet koszorúslány? – kérdeztem angyalian.

- Már megint kezdi. – sóhajtott fel Dean, mire rányújtottam a nyelvemet.

- Mi? Lola és Nate? Gratulálok, mutasd a gyűrűdet! – szinte kicsattant az örömtől, persze látszódott a kis aggodalom is az arcán, de jól áttanulmányozta Lola gyűrűjét. Odasétáltam legjobb barátnőmhöz, aki egyből megölelt.

- Jól vagy? – kérdezte, mire egy aprót bólintottam. – Akkor jó, mert már lejöttek. – suttogta. Egyből felkaptam a fejemet és felé fordultam, de épp az anyukáját ölelte.

- Minden rendben lesz vele. – jelentette ki Konan, aki egy puszit nyomott Dominic arcára, majd rám mosolygott.

- Örülni fog, hogy jól kijöttök anyósjelölttel. – nevetett Kai, mire megforgattam a szemeimet, még mindig haragszok rá az előbbiért.

- Des, gyere. – intett nekem Ashley. Ryan felém nézett és megkönnyebbülten felsóhajtott és várta, hogy menjek. Kicsit zavarba jöttem, de nem baj, nem érdekelt, csak hogy Ashley bátorítóan és mosolyogva megsimította a karomat, aztán Ryan jó szorosan magához ölelt.

- Úgy örülök, hogy jól vagy. – suttogta a hajamba.

- Most már jól vagyok. Anyukád igazán kedves és erős nő. – motyogtam neki.

- Kedvel téged. – jelentette ki úgy, hogy körülbelül egy perce jött le. Megdöbbentem, de örültem neki, hogy így látja és annak is, hogy még él és nem szenved. Szorosan öleltem a derekát és élveztem, hogy a hátamat simogatta, de persze megint megzavartak mindenben. Hihetetlen, hogy mennyivel jobb volt kettesben a motelban, és hogy csak minket piszkálnak a többiek.