7. rész - Kínlódás

Destiny Rose Wright

Reggel Ryan szenvedésére keltem fel, de én alig tudtam kinyitni a szemeimet, így én is elkezdtem a nyilvános kínlódást. Még akkor is folytattuk az egyhangú szenvedést, mikor kivágódott az ajtó és Kat jött be, hogy kész az ebéd, ekkor esett le, hogy már dél is elmúlhatott, mert itt sosincs időben kész semmi. Nem zavartattuk magunkat, sőt Ryan a fejünkre húzta a takarót, ezzel a tudtára adva a szőkeségnek, hogy csak folytatni akarjuk, amit elkezdtünk.

- Hogy érzed magad? – kérdeztem és akkor vettem észre, hogy rajta fekszem mikor a karját kezdtem el simogatni, vagyis inkább a kidudorodó ereit.

- Már nem érzem azt, hogy lázas lennék. – motyogta és mivel kezdett elfogyni a takaró alatt a levegőnk, ezért lehúzta a fejünkről. – Viszont kezd fájni, hogy rajtam fekszel. – egyből legurultam róla, ám nem számítottam arra, hogy felém fog kerekedni. Mindkét kezével megtartotta magát a fejem mellett és láttam, hogy fáj neki.

- Mit csinálsz? – suttogtam és megsimítottam a lila szemét. Olyan csúnya, és ha lehetne, eltüntetném neki valahogyan.

- Túl sokat kérdezel Destiny. – mondta és az egyik kezével a még mindig sminkes arcomat simította meg. – Le kéne mosnod, mert fekete a szemed alatt a bőröd. – javasolta azt, amit amúgy már pontosan tudok.

- Hát, ha rajtam fekszel, akkor nem tudom lemosni. – mondtam és egy kicsit elmosolyodtam. Hol van az a Ryan akitől félek? El sem hiszem, hogy ő tud így is viselkedni, és nehéz bevallani, na jó, elég könnyű, de így rohadtul tetszik.

- Tudom, hogy félsz az igazi énemtől. – egyre közeledett felém, a levegőt pedig egyre gyorsabban vettem, szinte már könnyeztem az egésztől, ami a testemben lejátszódott. Amúgy meg egy kibaszott gondolatolvasó. – Látom az arcodon. – akkor mégsem az.

- És ez melyik éned? – kérdeztem halkan és remegve.

- Ez az az énem, amelyik négy évvel ezelőtt létezett. – suttogta és az ajkait az enyémekre nyomta. Ekkor megint kicsapódott az ajtó, de nem zavartattuk magunkat, Ryan lassan kezdett el kóstolgatni, én pedig elvesztem. Nem ez volt életem első csókja, mert az már Alex-szel megtörtént, de ez. Sosem gondoltam még ebbe bele. Már szinte el is felejtettem, hogy valaki bejött, míg be nem csapta az ajtót maga után. Ryan felmordulva gurult le rólam, én pedig nagyokat pislogtam a plafonra, jézusom mit tettem.

- Akkora szerencséd van, hogy a bátyád helyett én jöttem fel, hogy azt el sem tudom mondani. – megnyugodtam, mikor Lola vékony hangja betöltötte a szobámat.

- Kezd túl sok lenni a titok Lol. – suttogtam.

- Igen, amit amúgy a vőlegényem előtt is el kell hallgatnom. Mi a franc bajotok van? Oké, ha ráakadtatok egymásra az rendben van, de basszus Ryan, eddig körülbelül le sem szartad és meg akartad ütni. Ezek után mit gondoljak erről?

- Nem a te dolgod. – mondta hidegen a mellettem fekvő, aki amúgy már felült.

- Ezek után nem lesz több titok. Ígérem. – mondtam mikor én is felkeltem. Kikeltem a meleg ágyból és egy hajgumi kíséretével elmentem a fürdőszobába. Lesikáltam a sminkemet, majd a zuhany alá bújtam, ami most igencsak jól esett, ezért is csak akkor zártam el a vizet, mikor Daniel kopogott, hogy sok lesz a vízszámla. Visszakaptam magamra a pizsamámat, majd a szobámba felvettem egy rövidnadrágot és egy fekete trikót, majd lementem a srácokhoz. - Minden kérdésre nem tudom a válasz, kivéve, ha Hayley kérdez. – jelentettem ki és megtámaszkodtam Dean feje mellett. – Ki főzött? – kérdeztem, hisz azért elég éhes vagyok.

- Kat, és valami isteni lett. Valami mustáros csirkét csinált. – mondta Zack és megnyalta a száját. –Lehet megint eszek belőle. – gondolkozott el, mire az említett lány felnevetett.

- Jó, csak hagyj Ryan-nek is. – ekkor vettem észre, hogy sehol sem látom az alvótársamat, de nagyon nem izgatott, vagyis úgyis csak zavarba jönnék mellette.

Kat főztje tényleg isteni lett, amit vagy harmincszor elmondtam neki. Ryan visszatért, ám kicsit meglepő volt, hogy egy szőke vékony, alacsony lánnyal tért vissza. Egyből vagy az égig szaladt mindkét szemöldököm és Lola-ra pillantottam, aki dühösen méregette a srácot.

- Hol voltál? – kérdezte Adam gyanakvóan.

- Dolgoztam, és mivel már úgy is annyira benne vagyok ebbe az ismeretlen lányok megmentésében, – itt rám nézett a mocsok – és Clare bajban volt, ezért megmentettem. – azt hittem, hogy dobok egy hátast és ezzel Kai is így volt.

- Haver, még kit akarsz belerángatni ebbe? – kérdezte a srác félve és átölelte barátnőm derekát, aki kicsit zavarban, de egy puszit nyomott az arcára. Olyan édesek.

- Oké, figyelj. Destiny – mutatott rám – saját magát keverte bajba, egy nagyon nagy bajba, míg Clare – itt a mellette álló lányra mutatott – csak egy kis számunkra jelentéktelen ügybe keveredett. – magyarázta Ryan majd beljebb tessékelte a lányt és rám kacsintott.

- Úgy is letépem a golyóit. – morogta mérgesen Lola, de senki sem hallotta csak én.

- Igazából a szüleimet keresem, mivel árvaházba éltem eddig, és mivel betöltöttem a tizennyolcat, ezért eljöhettem. – ó, ez a tipikus történet, amit könyvekbe is leírnak.

- És mondd csak. Nem gondoltál arra, hogy elmész dolgozni, és amíg összegyűjtesz elég pénzt magadnak csak utána indulsz útnak? – kérdeztem egy csöpp gúnnyal a hangomban, de látszólag ez a lánynak nem tűnt fel, csak Dean-nek, aki felnevetett.

- Igazából, abban reménykedtem, hogy hamar megtalálhatom őket. – mondta zavartan, mire megforgattam a szemeimet.

- Na, jól van. Mi elmegyünk vásárolgatni. – kelt fel Hayley és Lola-hoz lépett.

- Mi? De hát csak tegnap jöttél ki, pihenned kell. – akadtam ki, mire megrázta a fejét.

- Két hétig be voltam zárva és jól vagyok nyugi, amúgy is Kai elkísér minket. – rántotta meg a vállát majd már el is indultak felvenni a cipőjüket. Remek, itthon maradtam egyedül Kat-tel, meg ezzel a kis naiv picsával. Muszáj leszek Dean-nel és Kat-tel lógni, mivel nekem semmi kedvem nincs a plázákhoz. Mikor a lányok kiléptek a srácok egyszerre pattantak fel, én pedig értetlenül néztem, hogy mi van.

- Ja, tényleg, te nem tudod. Kai szeretné tudatni Hayley-vel, hogy nincs egyedül és itt jó kezekben lesz, úgyhogy egy kis kertipartit csinálunk. – mondta Nate. Elmosolyodtam és mintha egy teher esett volna le a vállamról, mert most már Kai eleget bizonyított, hogy tudjam, Hay a legjobb kezekben van.

- Szemetek vagytok, de főleg ő, amiért nem szóltatok nekem róla. Amúgy miért ti csináljátok? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Tegnap kitettél magadért és megígérte, hogy lesz sok sör. – rántotta meg a vállát Eric mikor elsétált mellettünk. Bólintottam egyet és szobatársam felé pillantottam.

- Ryan, nem segítesz? – kérdeztem egy ravasz mosollyal az arcomon.

- Minek? – kérdezte unottan. Hol van a reggeli Ryan? Hiányzik az az énje. Végül nem mozdult meg, inkább Clare-rel beszélgetett, Kat-tel pedig úgy döntöttük, hogy mi sem pakolunk, vannak elegen és inkább kifaggatjuk azt a naiv kislányt, aki amúgy egyidős velem, szóval inkább mindegy.

- És mit tudsz a szüleidről? – kérdezte Kat miközben kivett két epres sütit a hűtőből és az egyiket nekem adta, majd Ryan-hez lépett és megsimította a karját miközben kicsit rám kacsintott. Azt csinálja, amivel én is elhittem, hogy a csaja, és azóta bevallotta, hogy azért fejezte be azt az egészet, mert szimpatikus voltam neki.

- Hogy egy családi házban élnek itt és az anyámat állítólag Nikki-nek hívják. – mondta és le sem tudta venni a szemét Kat-ről.

- Aham. Hát sok sikert. – rántotta meg a vállát, majd Ryan arcához akart volna nyúlni, de ő eltolta a szőkeséget magától.

- Mit csinálsz? Nem kell pátyolgatnod, rengetegszer volt ilyen sérülésem és akkor nem csináltál ilyet. – akadt ki Ryan, mire beharaptam az alsó ajkamat.

- Bocs, hogy aggódok érted. Idióta. – mondta és megvillantotta a gyémántot a szemfogán. Végül feladtuk és ledöglöttünk a kanapéra. – Miért vagy féltékeny erre a lányra? – kérdezte, mire felkacagtam.

- Nem vagyok féltékeny. Ha kell neki az az elmebete, hát tessék. – mondtam, mire kinevetett. – Kat, kérlek. Miért lennék féltékeny? Hisz Ryan utál, meg akart ütni és ezért félek is tőle. – magyaráztam, mire felsóhajtott és felült.

- Egyáltalán nem utál, csak az érzéseit nem tudja kifejezni, meg most inkább a munkájára koncentrál, mert ez neki rettenetesen fontos. Azt, hogy félsz tőle azt megértem, viszont tudok a reggeli csókról. – mondta és elvigyorodott. Megdobtam egy párnával és kiszaladtam a srácokhoz, hogy védjenek meg, mert Kat elkezdett üldözni. Egyből Dean mögé bújtam, aki amúgy végül is megvédett, csak aztán nem engedett el. Mögém állt, megfogta mindkét csuklómat, majd megkért, hogy álljak a lábára és így közlekedtünk. Ez beteges és egyben gyerekes is, de nagyon jó móka volt, viszont szerencsére hamar sikerült kiszabadulnom Kat segítségével. Visszamentünk a konyhába, ahol Clare kihívóan tette a fejét és egyre jobban közeledett Ryan felé. Felment bennem a pumpa és Kat-et magammal húzva fújtam visszavonulót, ám megbotlottam, ahogy a kertbe akartam kimenni és nyomtam egy hasast ezálltal bevertem az államat. Azt csodálom, hogy amúgy a fogam nem tört ki és talán hazudnék, ha azt mondanám, hogy véletlen volt, csak nem akartam ennyire könyörtelen lenni magammal szemben, mert szörnyen fájt az állkapcsom. Könnyes szemekkel ültem fel, mert eléggé vérzett a könyököm is, amit sikeresen lehorzsoltam. Nate és Adam gyorsan idefutottak hozzám és megállapították, hogy nem csak a könyökömön lesz egy nagy seb, hanem az államon is, ugyanis azt is lehorzsoltam és most abból is folyik a vér.

- Istenem, mintha csak visszamentem volna az időben. Tizennégy évvel ezelőtt is így néztél rám mikor elestél. – sóhajtott fel Nate.

- Jól vagy Des? – kérdezte Kat, mire bólintottam egyet és a bátyám segítségével felálltam.

- Fertőtlenítsétek le. – adta a tanácsot Adam, majd megsimogatta a vállamat, adott egy puszit Kat arcára, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni, és visszamentek a srácoknak segíteni.

- Destiny, mi történt? – kérdezte Ryan és egyből otthagyta Clare-t, ami jól esett. Megfogta mindkét kezével az arcomat majd megrázta a fejét és adott egy puszit a homlokomra. – Gyere, lefertőtlenítem. – és végre visszatért a reggeli Ryan, ez az, a tervem sikeresnek mondható volt! Már sokkal boldogabban néztem Kat-re, aki csak elismerően bólintott és amint beértünk a konyhába Clare mellett foglalt helyet, míg én velük szemben és vártam Ryan-re, aki hamar visszatért két vatta és egy betadin kíséretével. Ó-ó, ez fájni fog.

Szipogva viseltem el, hogy letörölje a vért az államról, majd kicsit felemelte a fejemet. A másik vattára öntött betadint és lassan kezdte el törölgetni a sebet, ami miatt felszisszentem, mert nagyon csípett.

- És akkor most megkérdezem, hogy hogyan jutott eszedbe azért elesni, hogy felkeltsd a figyelmemet? – kérdezte halkan, mire egy nagyot nyeltem.

- Nem direkt estem el. – mondtam felhúzott szemöldökkel.

- Hát persze. Akkor nem is vagy féltékeny? – kérdezte, de csak gyengén megráztam a fejemet. – Mondjuk azt, hogy elhiszem, de felesleges amúgy annak lenned.

- Hát persze. – motyogtam miközben rárakta a sebtapaszt az államra, majd ugyan ezt a műveletet megcsinálta a könyökömmel is. – Köszönöm. – suttogtam. Megfogta az arcomat, mire zavarba jöttem, mert el akartam húzódni tőle, hisz Kat is itt volt meg az a csaj is.

- Tudom mi jár a fejedben, de Kat a gyerekkori barátom. Mindent tud rólam. – rázta meg a fejét, majd egy apró puszit nyomott az arcomra. Zavaromban lepattantam a székről, majd kisiettem inkább a nappaliba, ahol eldőltem és vártam, amíg mindenki teszi a dolgát körülöttem, míg én szenvedek. Ez egy tökéletes program mára.

Egy óra múlva riadtam fel a kis szunyálásomból, mert a srácok egyszerre dőltek le a kanapéra. Ijedten a szívemhez kaptam és egy kicsit fel is sikítottam.

- Ezért sok sörrel jön Kai. – jelentette ki Zack, aki már hason ölelgetett egy díszpárnát.

- Írtam neki, hogy már jöhetnek, szóval a bepácolt húsokat elő lehetne venni. – mondta bátyám és felpattant mellőlünk.

- Hé, Nate, erről jut eszembe. Mikor lesz az esküvő? – kérdeztem mosolyogva.

- Oké, erről hogyan? – kérdezte nevetve John.

- A felhajtás miatt. – forgattam meg a szemeimet, mintha ők lennének a hülyék és nem én. – Legyen nyáron, kérlek. – pillantottam felé egy gyerekes mosollyal.

- Mintha te döntenéd el. – forgatta meg a szemeit Eric.

- Majd Lol eldönti.

- Oké, na de mint jövendőbeli nagynéni..

- Húgi, lassíts. – nevetett fel kínosan bátyám, mire értetlenül néztem rá. – Ott még nem tartunk. Majd egy-két év múlva talán szóba jöhet. – magyarázta, amitől a szám széle egyből lefelé görbült.

- Hát jó. – suttogtam és felraktam a lábamat a dohányzóasztalra. Ha kislányuk lesz tuti, hogy nem veszek neki full rózsaszín cuccokat, de sok párizsos dolgot viszont igen. És ha kisfiú lesz, akkor is agyon fogom kényeztetni, csak neki megmerem venni a legkékebb babacuccot is. Le kellene állnom, hisz kijelentette, hogy még nem, egyelőre arra kell koncentrálnom, hogy Lola ne bújtasson valami élénk rózsaszín ruhába. De miért gondolkozok ezen hirtelen? Annyi minden zavaros most az életünkben, bár pont e miatt jó lenne egy nap amikor csak arra az egy dologra koncentrálhatnánk, aztán bulizhatnánk egyet.

- Adam, te mikor kéred meg Kat kezét? – kérdeztem nagyokat pislogva. Teljesen komolyan gondoltam és erre hamar rájöttek, mert zavarba is hoztam őket.

- Na? – kérdezte kislányosan Shawn és megrebegtette a szempilláit.

- Miről beszéltek? Mi csak barátok vagyunk. – makogta Kat, de láttam, hogy nem igaz. Hogy miről? Mert az erős és magabiztos Katherine most összébb húzta magát és nem tudott mit kezdeni magával, na meg az a puszi.

- Mindent a maga idejében kell csinálni srácok. Ha úgy hozza a sors, akkor majd megkérem a kezét. – mondta Adam, mire egy nagy mosoly jelent meg az arcomon, ahogy a többiekén is és csak éljeneztek, míg Kat kínosan takarta el az arcát és Ryan nevét kiáltva próbált segítséghez jutni. Az említett be is jött, de az ajtófélfának támaszkodva nézte a szőkeséget.

- Már nem húzhatlak ki mindenből Kat, erre ott van már a bátyám. – még Ryan is elmosolyodott és belement a játékunkba.

- Áruló vagy! És te is Destiny! – pillantott felém, de én csak védekezően feltartottam a kezeimet magam előtt.

- Na, és Dominic? Konan meg te, hm. – pillantottam felé. Ez már három esküvő, milyen jó. És mindegyiken degeszre zabálhatom magam, aztán bebaszhatok.

- Igazából ő már a feleségem. – mondta tök nyugodtan.

- Mi van? És erről nekem miért nem beszélt? Hisz a gyűrűjét sem láttam. – teljesen kiakadtam, mert Konan-nel nagyon jóban lettünk és bánt, hogy nem mondott el nekem ekkora dolgot.

- Már vagy három éve. – jegyezte meg. – És a gyűrűt elhagyta egy fél éve egy húzós munka közben. Ugyanolyat csináltattam neki, de az csak jövő héten vagy az után érkezik meg. – mondta lazán majd felállt és a konyhába ment.

- De ha már itt tartunk. Ryan? Mikor lesz a lánykérés? – kérdezte Dean és lepacsizott a nevető Kat-tel. Nem értettem, hisz még barátnője sincs, akkor kinek a kezét kérné meg?

- Nem gondoljátok, hogy… - kezdett bele Adam, de csúnyán a szavába vágott mind a két szőkeség.

- Nem! – ordították. – Szóval?

- Mégis kinek a kezét kellene megkérnem? – kérdezte felhúzott szemöldökkel és még kicsit talán fel is nevetett majd rám pillantott.

- Ó, látom, azt te pontosan jól tudod. – mondta egy hatalmas mosollyal az arcán Kat. Elkaptam a tekintetemet Ryan-ről és levettem a lábaimat is a dohányzóasztalról. Már annyira nem tetszik ez a téma.

- Szóval, akkor Clare. Mit akarsz vele kezdeni? – terelt témát Adam. Hálásan mosolyogtam felé, ő pedig viszonozta a gesztusomat. Nem tudom mi lett volna Ryan válasza, de már nem is akarom tudni.

- Már mindegy. Kaptam egy üzenetet. Egy cserével megmenthetem és akkor minden rendben lesz, már tudom, hogy hol lesz. – jelentette ki, mire hirtelen feszült lett a levegő.

- Mikor indulunk? – kérdezte Kat és felállt a helyéről. Huh, milyen komoly lett hirtelen megint.

- Két nap múlva hajnalban. – mondta Ryan és elindult a lépcsők felé.

- Megyek, megnézem a fegyvereket. – jelentette ki Kat és ő is elindult arra amerre előbb Ryan, én pedig utánuk. Igazából Ryan-nel akarok beszélni és ezt Kat is jól tudta. Benyitottam a közös szobánkba, ahol a mindig hideg srác, most kétségbeesetten ült az ágyon és a tenyereiben volt az arca. Halkan becsuktam az ajtót magam mögött és bár nem tudom, hogy honnan szedtem ennyi energiát, de felmásztam az ágyra mögé és a kezeimet a vállához raktam majd elkezdtem masszírozni.

- Ryan, lehet mérges leszel, de muszáj feltennem egy kérdést. – nem válaszolt, csak hümmögött és a szorításom alatt teljesen ellazult. – Anyukádat kell megmentened igaz? – kérdeztem halkan. Ismét megfeszült, majd kiszabadult a kezeim alól és velem szemben mászott vissza az ágyra.

- Honnan tudod? – kérdezte hidegen. Egy nagyot nyeltem és megfogtam az arcát.

- Sosem említetted meg, de láttam a képeket a házban és csak akkor jöttem rá, mikor megvilágosultam róla, hogy Adam-nek és az apukádnak is fontos a megmentése, na meg Kat-nek. Ez igazából csak egy megérzés volt, de akkor igaz. – suttogtam. Olyan történt, amire még gondolni sem mertem volna, szomorúan hajtotta le a fejét és megszüntetett minden testi érintkezést velem. – Engem kell odaadnod érte, igaz? – kérdeztem remegő hanggal. Felém fordult és csak nézett, majd bólintott egyet. Úgy éreztem, hogy menten elbőgöm magam, de nem szabadott. Ryan annyi jót tett értem, és én ezt még sehogy sem tudtam viszonozni, na meg látszik, hogy fontos neki az anyukája. Mindent megtenne érte.

- Des, én nem tudom, hogy mit tegyek. – suttogta.

- De én igen. Nincs semmi baj Ryan, nincs semmi baj. – suttogtam könnyes szemmel. Ha csak értem cserében kaphatja vissza az anyukáját, akkor állok elébe.

- Ígérem, hogy kitalálok valamit. – mondta miközben megint rátérdelt az ágyra és fölém mászott. Elterültem a fekvőalkalmatosságon és csak ő néztem. Próbáltam rájönni, hogy mire gondolhat, hogy mit érezhet.

- Nem fontos, miért tennéd? – kérdeztem és elkezdtem simogatni a karjait.

- Nem tudom, de úgy lesz a jó. Amúgy is kevés lennék tizenöt emberrel szemben, főleg ha Lola kitesz hármat. Kitalálok valamit. – mondta egy apró mosollyal, mire bólintottam egyet. Kénytelen leszek benne megbízni, de hogy sikerülhetne, ha körbe vagyok véve gyilkosokkal? Bár a lányokkal és Dean-nel hamar sikerült kialakítanom azt a bizonyos kapcsolatot, sőt még Adam-mel is, de Ryan… Ő bántott és nemrég meg akart ütni, most miért nem akar odadobni azokhoz az átkozottakhoz? Mert velem maradt mikor beteg voltam? Mert mikor Hayley az életéért küzdött és én majdnem összetörtem, akkor ő egyben tartott? Mert megmentettem? Annyi minden szól az ellen, hogy miért ne bízhatnék meg benne és csak három dolog, hogy miért kéne félnem. De megbocsájtottam neki, hogy majdnem eltörte a csuklómat és próbálom azt a majdnem pofont is, de nehéz. Nehéz ilyen világban élni. – Mondd ki. – kérlelt. Először nem esett le, hogy mire gondolhatott, ezért felvilágosított róla. – Mondd ki, hogy bízol bennem, hogy már nem félsz tőlem. Nem foglak bántani, ezt már igazán megjegyezhetnéd azzal a kis agyaddal. – mondta egy kis mosollyal. Gondolom neki is az jutott eszébe, mikor először úgysem fogtam fel és vagy hatvanszor el kellett mondania, hogy nem fog megölni.

- Megbocsájtottam már, és azt hiszem, kénytelen vagyok bízni benned. – amint kimondtam egyből lecsapott az ajkaimra. A nyelvei egyből erőszakosan törtek át a számba, én pedig nem akartam veszíteni, ezért én is felelevenedtem. A kezeim a tarkójára tévedtek, amiket gyengén simogattam, a lábaimat szétfeszítette, így közéjük térdelt. A szívem mindjárt ki fog ugorni a helyéről, ez biztos. Egyszer csak megharapta az alsó ajkamat, mire felsikkantottam és elhúztam a fejemet.

- Fájt? – komolyan, esküszöm a saját és Kai életére is, hogy egy kis félelmet láttam meg a szemébe. Komolyan, nem hazudom.

- Nem, csak megijedtem. Nem számítottam rá. – suttogtam és hagytam, hogy most elkezdje a nyakamat puszilgatni. A gyomrom görcsbe rándult és egy nagyot sóhajtottam, behunytam a szemeimet és ráharaptam az ajkaimra, amiken még mindig éreztem annak a csóknak az ízét. Tulajdonképpen mit is művelek én?

Már csak azt vettem észre, hogy alatta sóhajtozok, amíg ő eljátszadozik rajtam, de nem bántam, mert minden apró érintése gyengéd volt.

- Ó, gyerekek, mégiscsak kéne az az eljegyzés nem? – kérdezte Kat mosolyogva az ajtófélfának dőlve. Csak akkor vettem észre, hogy mennyire is lihegek, mikor Ryan felsegített az ágyról. Megigazítottam a hajamat és a trikómat is, amit letolt a bal vállamról. – Szóval?

- Szóval mi? – kérdeztem értetlenül.

- Gyerünk Ryan. – mosolygott a szőkeség, mire a mellettem álló srác csak megforgatta a szemeit.

- Ne szórakozz Kat. – ő persze csak felemelte a kezeit, hogy erről szó sincsen.

- Amúgy Hayley körülbelül egy perc múlva lép be a bejárati ajtón. Addig is várok. Gyerünk Ryan, csak valld be, hogy megmondtam. – oké, azt hittem másról van szó, ezért inkább visszafordultam, hogy kicsit rendet rakhassak az ágyon, amit széttúrtunk, majd visszaléptem mellé. Lepillantott rám majd sóhajtott egyet.

- Megmondtad. – morogta, mire Kat örömtáncot járva ment a lépcső felé, mi pedig követtük, kézen fogva. Mikor kiléptünk a kertbe akkor már nagyban folyt a sütögetés, vagyis majdnem, mert Dean és Jack nem tudták, hogy hogyan is kezdjenek hozzá. Ryan odavonszolt a bátyjához és leültetett egy székbe maga mellé, de a kezemet egy percre se engedte el. – Mindjárt jövök, beszélek Clare-rel. – suttogta és csak úgy beinvitálta a lányt, mellettük pedig egyből bejött a vásárolgatós banda.

- Hoztam salátának valót. – ujjongott Lola, amin kicsit felnevettem, de aztán Adam mellé fordultam, Kat leült Ryan helyére, de úgy, hogy majdnem felborított engem.

- Szeret téged. – mondta ujjongva a lány, mire Adam megrázta a fejét.

- Azért az még túlzás.

- Szerintem is. – szóltam közbe a magánéletemet megvitató páros édes kis csevejébe.

- Viszont az bizonyítható tény, hogy fontos vagy neki. És én ezt már az első nap megmondtam neked, nem? – mosolygott rám Adam, mire megforgattam a szemeimet.

- Nem ilyen a szeretet. – mintha amúgy annyira tudnám, hisz Alex se szeretett.

- Mi történik? – kérdezte Hayley meglepve és a szatyrokat lerakta a földre. Kai elmosolyodott majd szembefordította magával a barátnőmet.

- Én csak, szeretném, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül, mindenki itt van neked. – mondta Kai és máris szorosan ölelte a pityegő lányt, aki csak megölelte őt. Komolyan jól esik rájuk nézni, Hayley végre boldog és nem csak átvágják, mint anno.

- Na, ez a szeretet. – suttogtam Kat-nek, aki csak felsóhajtott.

- Mindenki máshogy szeret, és rá fogsz jönni magadtól is. – mondta majd a kezembe nyomott egy üveg sört, amit elfogadtam, majd koccintottam ezzel a két nyugdíjassal és belekortyoltam, de ez még mindig nem lesz a kedvencem. Elfintorodva néztem az üveget miközben Ryan visszajött.

- Kat, ne már. – sóhajtott fel majd rám nézett. – Oké, hogy elveszed a székemet, de Destiny-nek sört? – mintha az oviban lennénk olyan durcás fejet vágott, és az a legérdekesebb, hogy még így is szörnyen helyes volt.

- Kéred? Ez keserű. – nyújtottam felé az üveget, amit már sokkal kedvesebb arcvonásokkal elfogadott és belekortyolt. – Mi van a csajjal? – kérdeztem, de igazából annyira nem érdekelt.

- John elviszi a reptérre, a szülei Németországban vannak. Segítettek a srácok egy kicsit a keresgélésbe, és nekik nem tartott sokáig. – megkönnyebbülten sóhajtottam és elmosolyodtam. Nincs több zavaró tényező Ryan körül, maximum én.