3. rész - Tettek következménye I.

Destiny Rose Wright

Riadtan ébredtem fel, azt hittem, hogy csak álmodom, ahogy elnyel a sötétség és csak kiabálásokat hallok, de nem. Sokkal rosszabbul éreztem magam, mint mielőtt aludtam volna egy picit, és ezen a kiabálás sem változtatott. Egy erős és érdes férfi üvöltött, Ryan-t pedig nem találtam sehol sem. Egy nagyot nyeltem és felkeltem az ágyból, majd halkan kimentem a szobából, a nappali felé tartottam, de ott csak Lola és Kat ügyködtek valamin.

- Mi történt? – kérdeztem rekedt hangon és felültem a bárszékre.

- Tiny, hogy vagy? Elég rosszul nézel ki. – aggodalmaskodott jövendőbeli sógornőm és az ajkait a homlokomra helyezte. – Szinte lángolsz. Adok gyógyszert. – mondta és elkezdett kutakodni egy fiókban. Kat mosolyogva nézett hol rám, hol pedig a szószra, amit kevergetett.

- Fura Ryan ruháját egy lányon látni. – mondta, mire kérdőn néztem rá.

- Miért, te nem szoktad hordani? Mármint, én nem akarok semmit tőle és közétek sem akarok állni. – magyarázkodtam, mire Kat először hülyének nézett, majd felkuncogott.

- Mi nem vagyunk együtt Ryan-nel. A szüleink nagyon jóban voltak, és kiskorunkban azt akarták, hogy majd egyesíthetik a két családot úgy, hogy összeadnak minket. Persze ez nem sikerült, vagyis sikerülhetne, csak más úton, mint ahogy ők gondolják. – magyarázta, de nem értettem belőle semmit, csak, hogy nincsenek együtt. Lola elém tolta a piros bogyót, illetve egy pohár vizet, gyorsan lehúztam, majd reménykedve néztem rá.

- Nate elhozott pár cuccot neked. – mondta, mire elmosolyodtam és halkan megköszöntem. – Nézd, a szüleid pontosan tudnak a bátyád ügyeiről, és épp ezért próbáltak rövid láncon tartani téged. Azért voltak csalódottak, hogy nem vettek fel az orvosira, mert abban reménykedtek, hogy ha kicsit távol maradsz Jacksonville-től, akkor nem eshet bajod hosszú ideig, és lássuk be, hogy a Harvard egyetem nem a szomszédban van. – mondta Lola, és bár felfogtam mit mondott, nem tudtam válaszolni. Viszont a kiabálás megszűnt, sőt egy ajtó ki is csapódott. Nate és Kai sóhajtva léptek be a konyhába, a bátyám egy puszit nyomott a fejem tetejére, majd Lola-éra is.

- Mr. Davis látni szeretne, Des. – nézett rám Kai, és a kezét nyújtotta felém, hogy lesegítsen a magas székről. Elfogadtam a segítségét, de továbbra sem engedtem el a kezét, mivel már nem csak a láztól remegtem. Bár Kai még mindig valahonnan ismerős volt számomra, nem tettem szóvá, majd talán holnap, vagy amikor jobban leszek, akkor hátha beugrik valami. Nem kellett elmagyaráznia, tudtam, hogy most Ryan apjával fogok találkozni.

- Csak egyetlen feladatotok volt, erre te önfejűen kis lánykákat hozol ide és megfeledkezel arról, ami igazán fontos. – Mr. Davis hangja már talán nem hangzott olyan morcosnak, inkább kétségbeesett volt. Kai bekopogott, majd mikor megkapta az engedélyt kinyitotta az ajtót és előre engedett, meglepetésemre, ő nem jött be, csak becsukta mögöttem az egyetlen kijáratot. Egy nagyot sóhajtottam és a sajgó fájdalom ellenére a szemébe néztem. – Ó, még a ruháidat is oda adod neki. Gratulálok. – morogta, bár alig értettem. Ryan apja felállt a helyéről és elém lépett. – Mit lát benned a fiam? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Apa, ne legyél türelmetlen, negyven fokos lázzal nehezen szedi össze magát az ember. – most Ryan védeni akart engem? Nem kell a védelme.

- Destiny Wright vagyok. –nyújtottam a kezemet, amit el is fogadott.

- Benjamin Davis. Hogyan is keveredtél ide kislány? – kérdezte, majd megtámaszkodott az asztalának az oldalába, majd a Ryan mellett lévő székre mutatott, hogy üljek le. Nem kellett kétszer kérnie, hihetetlenül rosszul voltam, fáztam, de közben melegem volt, a fejem pedig majdnem szétszakadt. Voltak hangok, amiket erősebben vagy gyengébben hallottam, ezért nagyon kellett koncentrálnom. Nagyjából elmeséltem a történetet, mire nagyokat hümmögött. – Ugye tudod kislány, hogy nagy bajban vagy? Itt egy kicsit sem vagy biztonságban, főleg mert magadra haragítottad az ellenséget. – sóhajtott fel, majd leült az asztala elé és elkezdett kotorászni. – Úgy tűnik, hogy a Wright vér igen izgága, talán még jobban, mint ami Kai ereiben folyik, a bátyád is a tudta nélkül keveredett bele. – motyogta, de alig tudtam már felfogni, amit mond. – Mond Ryan, mi a terved vele? – kérdezte Mr. Davis és a fiára nézett. Ryan-re emeltem a tekintetemet és vártam, hogy hogyan dönt. A szemeivel végigpásztázta a testemet, majd arcomat, ahol több időt is töltött.

- Elviszem egy biztonságos helyre. Kat tud egy elég eldugott helyet nem messze a város szélétől. – hozta meg a végső döntést Ryan majd az apjára nézett. – Megfelel? Nem fog itt neked terhet jelenteni, és mi is folytatni fogjuk a munkát. – mondta majd felállt és engem is felállított.

- Rendben. – mondta nyersen majd rám nézett. –Vigyázz magadra, kislány. – mintha egy kis mosolyra húzódott volna a szája, de nem nézném ki belőle, hisz olyan rideg, lehet csak behallucináltam.

- Azért sértő, hogy azt hiszed, hogy anya ennyit jelent nekem. – húzta gonosz mosolyra az arcát Ryan, majd maga előtt terelgetve elhagytuk az apja irodáját. Visszamentünk a konyhába, ahol a kaja már készen volt.

- É-én.. nem vagyok éhes. – motyogtam és a meztelen lábaimat kezdtem el nézni. Túl sok ez az egész, már tudom, hogy haza nem mehetek, viszont Nate itt van. Illetve akármennyire is nem akarom, de meg kell bíznom a többiekben, legalábbis amíg a bátyám és Lola itt vannak, addig nem eshet bajom. Remélem.

- Az egész napot átaludtad, enned kéne valamit, attól lehet jobban lennél. – mondta Kat és egy tányérra szedett egy ovis adagot nekem. Milánóit csinált, az volt a kedvencem mindig is, főleg amit mama csinált.

- Kat, üzenj Adam-nek, hogy egy órán belül érkezünk. – mondta Ryan és rám nézett. – Destiny átmenetileg ott marad.

- Mi van? Szerinted hagyni fogom, hogy odavidd a húgomat nyolc kanos állathoz? – kérdezte felháborodottan Nate és egy nagyot az asztalra csapott. Nyeltem egyet és ijedten néztem bátyám arcát.

- Nyugodj meg. Jelenleg ott lesz a legnagyobb biztonságban és Konan-t kifelejtetted. Majd ő a helyükön tartja a többieket. – magyarázta Ryan, de egyre inkább nem akartam oda menni.

- Ryan, az eszednél vagy? Konan édes kevés egyedül a nyolc idióta ellen! – kiabált továbbra is a bátyám, még Lola-nak sem sikerült lenyugtatnia.

- Nathaniel, higgadj le! Biztonságba akarod tudni a drága húgodat, aki egyébként csak magának köszönheti, hogy ekkora bajba keveredett, vagy sem? – kiabálta Ryan, majd egy nagyot sóhajtott és egy gonosz vigyor ült ki az arcára. – Különben sem néz ki olyan ártatlannak, mint te azt hiszed. – mondta, és most Lola kezdett kiabálni vele, és indult volna, hogy jól megüsse a vele szemben ülőt, de Nate lefogta.

- Ó, hogy csak egyszer kapjalak el Davis! Komolyan mondom, kikaparom a szemedet és feldugom a seggedbe! – elmosolyodtam ezen az elméleten, hisz ez olyan tipikus Lola volt. Már előre félek, hogy mi lesz, ha ezek elkezdik szervezni az esküvőt.

- Legyen. De ha egy haja szála is meggörbül, az az életedet fogja majd kívánni. – morogta Nate és tovább folytatta az evést.

- Mintha amúgy olyan könnyen hagynám magam. – morogtam és megforgattam a szemeimet.

- Ha folytatod ezt a stílust, akkor az első nap búcsút mondhatsz a szüzességednek. – suttogta a fülembe, mire éreztem, hogy az arcom a láz ellenére még vörösebb lett, és sajnos ezt a kijelentést nem csak én hallottam.

- Azt te sem hagynád… - suttogta Kat egy nagy mosoly kíséretében, ám mindenki nagyon jól hallotta.

- Ne megjegyzéseket tegyél, hanem inkább hívd fel Adam-et. – morogta Ryan a szőkeségnek, aki ismét megvillantotta azt a kis gyémántot a szemfogán.

- Megnézném, hogy hogyan haladnál, ha én nem lennék. – mondta gonoszan Kat és felállt az asztaltól.

- A legrosszabb esetben is nőt faragnak a húgodból, bár Konan mellett, ezt biztosra venném. Amúgy meg, a nyolc fiúból rögtön kizárhatunk négyet, akiktől óvni kéne. – csatlakozott a beszélgetéshez Kai is, aki, ha eddig nem is, de most kapott mérges pillantásokat a bátyámtól és Lola-tól. – Jó, bocsi. – sajnálkozott, majd összeszedte az üres tányérokat és önként elmosogatott. Biztosan Lola műve volt.

- Tíz perc múlva indulunk. – mondta Ryan és elhagyta az étkezőt. Aggódva néztem rá Lola-ra, nem akartam elmenni tőlük, féltem.

- Minden rendben lesz, oké? – kérdezte Nate és megsimította az arcomat. – Aj, még mindig szörnyen lázas vagy… - suttogta és adott egy puszit a homlokomra. – El fogunk menni hozzád, rendben? – csak bólintottam egyet és elkezdtem felvenni a zoknimat, ami még könnyű volt, de a cipőmmel meggyűlt a bajom. Pont akkora végeztem, mikor Ryan megérkezett. Kértem Kat-től egy hajgumit, amivel egy lófarokba kötöttem a kócos hajamat. Láttam, hogy valamit még nagyon beszél Ryan a szőkeséggel, de nem volt erőm kihallgatni, hogy pontosan mi is a téma. Ryan kiadta a végszót, és nagy meglepetésemre Kat is velünk tartott. Azzal a lifttel mentünk, amivel feljöttünk, ezért szerencsére nem kellett ismét átmenni azon a borzasztó helyen, amit annyian dicsérnek, pedig ha tudnák…

Észre se vettem, hogy mikor érkeztünk meg a célunkhoz, hisz a fájdalom ellen küszködtem. Nem kell mondanom, hogy még inkább szarabbul éreztem magam, mint eddig. Kat bekopogott egy nagy fekete ajtón, amit egy kék hajú lány nyitott ki. Beljebb invitált minket, levettük a cipőinket, Ryan pedig itt hagyta a kisebb bőröndömet. Vajon meddig leszek itt? Szerencsétlennek éreztem magam, amiért erre kényszerülök.

- Konan vagyok, te pedig Destiny, ugye? – kérdezte mosolyogva a lány és a kezét nyújtotta felém, amit elfogadtam és elmormoltam a nevemet.

- Destiny kicsit lázas, úgyhogy csak egy gyors bemutatkozást kéne leszervezni. Illetve szeretném, ha itt lenne, hogy hallja, én szóltam a srácoknak előre.

- Persze. – mondta mosolyogva Konan és elkiabálta magát. Tényleg nyolc férfi lakik itt, és Konan tényleg az egyedüli nő. Hogy bírja kordában tartani ezeket? Nem tudtam nem észrevenni, hogy Ryan hasonmása milyen feltűnően vizslatja Kat-et.

- Úgy sem fogja tudni megjegyezni most a neveket, örülök, hogy ha abban tisztában van, hogy itt van. – sóhajtott fel Ryan és az egyik kezét a derekamra helyezte és egy kicsit előrébb tolt. – Destiny. – szólított a nevemen, valószínűleg már sokadjára. – Most elég annyit tudnod, hogy Adam a bátyám, és hozzá bármikor fordulhatsz, mert egy ideig ő felel érted. Oké? – kérdezte és a hasonmás felé mutatott. Bólintottam egyet, hogy felfogtam és egy nagyot sóhajtottam.

- Most elmész? – kérdeztem halkan, hogy csak ő hallja, de ezt Kat is észrevette és egy kis mosoly jelent meg az arcán, és minket nézett. Látszott, hogy Ryan nagyon gondolkozik és próbál mérlegelni, de mikor már egy perc múlva se szólalt meg, csak fogtam magam és behoztam a bőröndömet, amit mellékesen alig bírtam el.

- Akkor menjél. Nem érdekel. – morogtam és Konan mellé sétáltam. – Megmutatnád a szobámat? Szeretnék ledőlni, mert nem érzem jól magam. – sóhajtottam fel. Konan mosolyogva bólintott, majd elindult. – Bocsi srácok. – mondtam még a kanapén ülő nyolc emberkének, majd elkezdtem követni a kék hajú lányt. A folyosó végén kaptam szobát, amit nem bánok, sőt még azt sem, hogy kicsi volt. Valószínű nem sok időt fogok itt tölteni, vagyis remélem.

- Öm, mióta vagytok együtt? – kérdezte, mire érdekesen néztem rá.

- Kivel?

- Hát Ryan-nel.

- Mi? Mi nem vagyunk együtt, egy napja találkoztunk és látszik, hogy mennyire utál engem. – mondtam és legyintettem egyet.

- Ne haragudj, nem tudtam. Pihenj, látszik, hogy nagyon megviselt ez az egy nap. Kiabálj, ha baj van. – simította meg a karomat majd magamra hagyott. Remek. Legszívesebben sírni lenne kedvem, de ahhoz is túl gyengének érzem most magam. Nagyon régen voltam ilyen beteg, utoljára talán hat évesen. Kopogtak az ajtómon, nem akartam társaságot, csak végre egyedül akartam lenni és betegen feküdni az ágyban.

- Gyere. – mondtam elgyötörten. Az ajtó kinyílt és a sötétbarna szemek egyből az én zöld szemeimbe fúrták magukat. – Mi akarsz? – kérdeztem és elengedtem az eddig szorongatott párnámat.

- Izé… Kat… vagyis én úgy gondoltam, hogy… - ekkor elnézett és sóhajtott egyet.

- Szóval, Kat úgy gondolta, hogy? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mert már az elején elrontotta, de nagyon is, így nem tudom komolyan venni.

- Én gondoltam úgy, hogy ma itt maradok. Már ha szeretnéd. – motyogta és elkezdte a tarkóját vakargatni, ahogyan Kai szokta.

- Nincs szükségem a pátyolgatásodra, főleg, hogy te hoztál ide, ahol senkit sem ismerek és tele van srácokkal. – a végén a hangom elvesztette az erejét és már csak remegve fejeztem be a mondatot. Tehetetlenül ültem le az ágyam szélére és behunytam a szemeimet. – Azt csinálsz, amit akarsz. – mondtam és eldőltem. Egyre jobban fájt mindenem és legszívesebben a halálba futottam volna, hogy megszabaduljak ettől az egésztől.

Már sokkal jobban éreztem magam, bár szerintem van egy kis hőemelkedésem még, de határozottan egészségesebbnek tűntem. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy hol vagyok, erre is egy nagy nyújtózkodás döbbentett rá. Egy nagyot sóhajtottam, majd felkeltem az ágyból és levettem magamról Ryan cuccait. Előkotortam a szükséges fehérneműimet, illetve egy pamut rövidnadrágot egy fehér pólóval. Mostanában elég sokszor sóhajtozok, és ez most sem volt másképp. Halkan nyitottam ki a szoba ajtaját és kiléptem az üres folyosóra, tegnap jól eszembe véstem, hogy a nagy szám miatt megint bajba keveredhetek, úgyhogy jobban járnék, ha befognám ma. Csendesen lépkedtem a folyosón, mikor a mellettem lévő ajtó kivágódott, én pedig felsikítottam és meg is ugrottam ijedtségemben.

- Mi a… - kezdtem el, de gyorsan befogtam, mielőtt egy hatvan oldalas csak obszcén szavakból álló verset produkálnék. A „támadóm” már lassan a földön fetrengett a nevetéstől, én pedig keresztbefont karokkal néztem, ahogy kinevetett. – Befejezted? – kérdeztem, mire a srác felállt, majd leporolta magát.

- Ne haragudj. – mondta és megint kitört belőle egy kisebb nevetés.

- Menthetetlen. – morogtam a szőkére és ott hagytam. Bizonytalanul lépkedtem be a nappaliba, majd egy nagyot nyeltem mikor észrevettem a Ryan hasonmást, Adam, azt hiszem. Feszengve álldogáltam egy helyben, mert nem tudtam mihez kezdeni, és bár könnyen tudok barátkozni, most nem ment, mintha az igazi önmagam felhagyott volna a szolgálattal.

- Ülj le, ne ácsorogj. – mondta úgy, hogy még csak fel sem nézett a könyvből. – Dean jól megijeszthetett. – jegyezte meg. Nem mertem megszólalni, annyira ijesztő volt ez az ember, pedig Ryan se semmi. – Jól az ujjaid köré csavartad az öcsémet. Még senkinek sem sikerült ennyire, ilyen rövid idő alatt. – nevetett fel, majd lerakta a könyvet, amit eddig olvasott.

- Mi? Én nem is… - makogtam össze-vissza, de nem azért mert igaz volt Adam minden szava, hanem, mert nem értettem, hogy miért mondta ezt.

- Érdekes látványt nyújtott, ahogy melletted maradt egész éjszaka és negyedóránként cserélgette a vizesborogatást a homlokodon, és csak arra a kis időre szundikált be. Valamivel nagyon megfoghattad. – mondta, mire teljesen pírba borult az arcom, akárcsak mikor Hayley azt a korszakát élte.

- É-én… - nem tudtam kinyögni egy értelmes mondatot sem, sőt még, ezek szerint, Dean is megérkezett közénk.

- A többiek elmentek vásárolni, de van itthon még valami, ha éhes lennél. – mondta Adam és érdeklődve nézett rám, majd mikor észrevette megszeppentségemet, csak sóhajtott egyet. – Adok lázmérőt, mérd meg, hogy lázas vagy-e még. És nem kellene félned, megígértem Ryan-nek, hogy vigyázok rád. – mondta, de Dean felnevetett.

- Aha, mintha Ryan-től félnél annyira. Végül is neki is hosszú szőke haja van, a szemfogán egy gyémántdarab villog és a kék szemeivel a lelkedig hatol. Igaz Adam? – egyből levágtam, hogy Kat-ről beszél. Kíváncsian néztem Adam reakcióját, mikor odaadta a lázmérőt. Gyorsan bedugtam a hónom alá, és érdeklődve hallgattam a beszélgetést.

- Fogd be. Nem mindegy, hogy ki miatt teszem meg? Amúgy meg szerintem Ryan is elég meggyőző volt. – próbálta kikerülni a látszólag számára kényes témát.

- És mikor hívod el Katherine-t randizni? – húzogatta a szemöldökét Dean. Szóval róla beszélt Kat, ő az, akit akar, és ezt Adam még csak nem is sejti, hogy mennyire. Egy nagy mosolyra húzódott az ajkam és Adam-re néztem.

- Hívd el. – biztattam és a bal lábamat felraktam a kanapéra magam elé. Mind a ketten érdekes néztek rám, a tekintetükkel követeltek magyarázatot. – Ha csak itt ülsz, mint egy ernyedt fasz egész életedben, akkor sosem leszel elégedett, pedig ahogy látom ezt az ipart már egy két éve űzöd. – egy gonosz mosolyra húztam a számat, de megint elkövettem azt a hibát, hogy később gondolkoztam. Adam kikerekedett szemekkel nézett rám, míg Dean visszafojtotta a nevetését. – Tudod, Kat eléggé nyitott és bőbeszédű, ezért már az első nap megtudtam, hogy miért nem akarta a Ryan-nel való házasságot.

- Mit gondolsz Adam? Maradsz egy ernyedt fasz, vagy lépsz? – kérdezte nagy vigyorral az arcán Dean.

- Ha nem tudnám, hogy Nate húga vagy, akkor most kapnál egy pofont. – villantotta meg a gonosz mosolyát, de nem ijedtem meg tőle, legalábbis nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy lássa rajtam a félelmet. Azért belegondolva, hogy mennyi idegen között vagyok, tuti végem lenne, meg kellene fogadnom Ryan tanácsát. Egy visszafogott nevetés következett, én pedig meglepetten kaptam rá a fejemet. Mi olyan vicces? – Csak vicceltem. Nem tudsz kihozni a sodromból, mert lány vagy. – rám mosolygott és az asztalra rakta a könyvét.

- Ez nem ér Adam! – kezdett el durcizni Dean és a szőke hosszú haja, ami most lófarokban volt, hirtelen kibomlott. – Remek, még egy hajgumim elszakadt.

- Ez is Konan-é volt, és tuti megöl. – mondta Adam majd rám pillantott.

- Dean! Segíts behozni a cuccokat!!! – elmosolyodtam az erőteljes női hangra, hisz az említett is olyan arcot vágott, amit érdemes volt megnézni. Elkezdett morogni valamit az orra alatt, majd elhagyta a nappalit.

- Kérdezhetek valamit? – néztem Adam-re teljesen komolyan.

- Ha az öcsém ügyéről akarsz kérdezni, azzal várj még szerintem. Elmondanám, de nem örülne neki. Hidd el, hogy saját maga fogja elmondani.

- Nem úgy néz ki, mint aki szívesen beszélgetne velem. – húztam el a számat és a csuklómra néztem. Még mindig rohadtul fájt. – És ha meg is szólalok, csak felidegesítem. – motyogtam és a kékeslilás foltot kezdtem el tanulmányozni.

- Azt ő csinálta? – kérdezte Adam felhúzott szemöldökökkel. Csak sóhajtottam egyet és bólintottam. – Ez a hülyegyerek semmit sem fogott fel abból, amit mondtam neki egy éve. – szegény már a fejét fogta. Neki is csak teher vagyok. Beszélnem kell Hayley-vel, csak ő ért meg és tudnia kell, hogy egyedül fog menni a Harvard-ra. – Destiny, te kedves lány vagy, igaz a nyelved rosszkor ered meg, ezért féltelek tőle. Viszont tudom, hogy meg akar védeni, ne feledd, hogy most rád vadásznak, és az, hogy az én segítségemet kérte meglepett. – érdeklődve pillantottam felé. – De ugye nem félsz tőle? – kérdezte.

- Bántott… Aztán állítólag egész éjszaka mellettem volt. De nem tudom elfelejteni, ahogyan könyörtelenül szorította a csuklómat. Azt hittem megöl, a szemei, azt sugallták. – próbáltam minden erőmmel visszatartani a könnyeimet.

- Remek. Ezt is elrontotta… Nem fogsz bízni benne többet igaz? – kérdezte, mire megráztam a fejemet.

- Hagy menjek el, kérlek. – néztem rá könnyes szemekkel. Meghökkent a kijelentésemre.

- Destiny, azt nem lehet. Értsd meg, hogy itt vagy a legnagyobb biztonságban! Garantálom, hogy itt senki nem fog bántani! Ígérem. Felzaklatott ez a téma és úgy érzed menekülnöd kell, de nem ez a megoldás. – igaza van, tényleg felzaklatott, de nem csak Ryan, hanem ez az egész helyzet, folyton a szemeim előtt van a szomszéd hullája és bár sok Dr. Csontot néztem, ez akkor is más volt.

- Hozok egy hajgumit Dean-nek, meg rendbe szedem kicsit magam. – mondtam és egy mosolyt is magamra erőltettem. Tényleg félek Ryan-től, bár teljesen nem vall rám. Menekülnöm kell, hogy ne kelljen újra szembe néznem vele, tudom, hogy iszonyat mérges lesz és elfelejti azt az énjét, amit a fürdőszobájában mutatott, de nem maradhatok itt. Amint beértem a szobámba, bezártam magamra az ajtót, és kinéztem az ablakon. Maximum egy bokaficam, azt meg túl lehet élni. Felkaptam a táskámat és kinyitottam az ablakot, ekkor megláttam Ryan cuccait az ágyon, amit váltóruhaként kaptam. Egy nagyot nyeltem és elkezdtem magammal veszekedni, hogy most elhozzam-e vagy ne. Odasétáltam és felkaptam a felsőt majd beleszagoltam, nem vette át az illatomat, inkább a gazdájáét lehetett érezni. A sötét anyagon egyből meglátszódtak a könnyeim, amik patakokban folytak, hazudnék, ha azt mondanám nem fog hiányozni, de a félelmem sokkal nagyobb.

- Des, minden oké? Adam mondta, hogy adsz hajgumit, nagyon édes tőled. – éreztem, hogy őszintén örült neki, de nem válaszolhattam, levettem a csuklómról a hajgumit, és nagyjából az ajtó elé dobtam, elvégre megígértem, a pólót pedig magam elé a földre. Ügyes mozdulatokkal már a ház szélén lógtam az ablakpárkányba kapaszkodva, majd háromra elengedtem azt. Hihetetlen nagy szerencsém volt, mivel semmim nem tört ki, még csak bokaficamom sem lett. Egy nagyot sóhajtottam és letöröltem a könnyeimet, hisz ennél én sokkal erősebb és makacsabb vagyok, majd futásnak eredtem, bár ezen a környéken sem nagyon jártam még. Csak egyetlen arc lebegett a szemeim előtt, hogy mennyire is ideges lesz nemsokára. Nagyon remélem, hogy nem talál majd meg és számíthatok a legjobb barátnőmre, elvégre az udvarlója is benne van ebben az egészben.